EUR: 323,74 Ft
CHF: 292,49 Ft
2019. június 25., kedd
Vilmos

Egyéb Nagykanizsa

Aranyos kar

Aranydiplomával tért haza a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyről Nagykanizsa Város Vegyeskara (NVV). A zsűri elismerte a versenyprogramot, a tiszta intonációt, a kottahűséget, a hangzásminőséget és a stílusismeretet is. Az utóbbi esztendőben ez már az NVV harmadik arany minősítése.

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) háromévente rendezi meg a legrangosabb nemzeti kórusversenyt, amelyre határon túlról is érkeznek magyar anyanyelvű résztvevők. Előverseny, válogató ugyan nincs, de rendkívül szigorúak a jelentkezési feltételek. Mint Cseke József karnagy elárulta, akit meghívnak, annak rendelkeznie kell a KÓTA által odaítélt fesztivál- vagy hangversenykórusi minősítéssel és alternatívaként egy éven belül nemzetközi versenyen elért aranydiplomával. A kanizsaiak tavaly októberben Riva del Gardában két aranyat is nyertek, így bekerültek a Kodály-verseny A kategóriájába.


A megmérettetésnek a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium adott otthont, ezúttal 28 kórus lépett a zsűri és a közönség elé. Nagykanizsa Város Vegyeskara pedig átütő sikert aratott.

Cseke József karnagyaként egy éven belül már a harmadik aranydiplomát vehette át (Fotó: KÓTA)

– Amikor három éve átvettem a karnagyi pozíciót, megbeszéltem az énekkar tagjaival, hogy azt szeretném, ha egy-másfél évente megmérettetnénk magunkat a hazai vagy nemzetközi mezőnyben. Most elérkezett az idő, hogy „ringbe szálljunk” – vázolta az előzményeket Cseke József, hozzátéve, a tavalyi olaszországi siker után már tavasszal eldöntötték, hogy neveznek, s készülnek a Kodály Zoltán VIII. Magyar Kórusversenyre.


Az A kategóriában induló karok számára Szőnyi Erzsébet „Ima alkonyi harangszóra” című műve volt a kötelező darab, s arra kellett ügyelniük, hogy a maximum 15 perces versenyprogramban egy Kodály-szerzemény is szerepeljen.

– Mi olyat választottunk, amely nagyon ritkán csendül fel a hazai koncerthelyszíneken – folytatta Cseke József. – Ady „Akik mindig elkésnek” című versére Kodály egy megrendítő darabot írt, amely a mi előadásunkban a zsűri és a közönség tetszését is elnyerte.

Nagykanizsa Város Vegyeskarának programjában a Szőnyi- és Kodály-darab mellett Tallis-, Janczak-, Orbán György- és Sugár Rezső-mű is szerepelt.

– A vegyes kar 42 éves történetében tavaly szerzett először arany minősítést, rögtön két kategóriában is – fogalmazott a karnagy. – Akkor ez fantasztikus örömet, boldogságot jelentett nekünk, még könnycseppeket is láttam a tagok arcán. Az én elvárásom az volt, hogy itthon „védjük meg” ezt a rangot, az arany minősítést, ami a Kodály-versenyen, nagyon rangos, nehéz mezőnyben most sikerült is. Ezt pedig már jegyzik a szakmában.

Kapcsolódó Cikkek