EUR: 323,93 Ft
CHF: 289,90 Ft
2019. június 19., szerda
Gyárfás

Külföld

Az Alibaba 2 milliárd aktív ügyfélre számít 2036-ra

Az Alibaba, a legnagyobb kínai internetes kereskedelmi portál azzal számol, hogy aktív ügyfeleinek számát 2 milliárdra növeli 2036-ra a június végi 576 millióról – idézte a cég egyik illetékesét a China Daily kínai napilap.

A cég elnöke, Jack Ma (eredeti nevén Ma Jün) 17 társával együtt 1999-ben alapította meg az Alibabát. A technológiai szakképzettséggel nem rendelkező volt angoltanár Jack Ma két évtized alatt a világ egyik legismertebb és Kína egyik legtekintélyesebb vállalatává fejlesztette az Alibabát.


A Forbes magazinhoz hasonló profilú lap, a sanghaji Hurun Report 39,1 milliárd dollárra becsüli Jack Ma vagyonát, ami egy év alatt 35 százalékkal nőtt és ezzel Kína leggazdagabb emberévé vált.

Az 54 éves Jack Ma szeptemberben jelentette be, hogy egy év múlva átadja a stafétabotot az új generációt képviselő Daniel Csangnak, az igazgatótanácsi tagságától pedig 2020-ban válik meg. Ezt azzal indokolta, hogy a vállalat vezetésének viszonylag fiatalnak kell lennie, és távozásának nem szabad hatást gyakorolnia a cég tevékenységére, ezért visszavonulása fokozatos lesz.

Az Alibaba Group cégcsoport saját online fizetési rendszerrel (Alipay) és több online piactérrel (Alibaba, AliExpress, Tmall Taobao) rendelkezik, van továbbá felhőszolgáltatási technológia (Alibaba Cloud) és mesterséges intelligencia alapú rendszerek fejlesztésével (AI Labs) foglalkozó cége is.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magas lengyel kitüntetésben részesült egy lengyelmentő magyar ezredes

    Magas lengyel kitüntetésben részesült egy lengyelmentő magyar ezredes

    Andrzej Duda lengyel elnök szerdán a nemrég megalapított Virtus et Fraternitas kitüntetést adta át Varsóban 14, különböző országbeli személyiségnek – köztük post mortem a magyar Utassy Loránd ezredesnek -, akik lengyelek életét mentették meg, gyakran saját életük feláldozásával a második világháború alatt és után, a két totalitárius rendszer, a nácizmus és kommunizmus időszakában.

  • Története legnagyobb adományát kapta az Oxfordi Egyetem

    Története legnagyobb adományát kapta az Oxfordi Egyetem

    Története legnagyobb, 150 millió fontos (54,4 milliárd forint) adományát kapta az Oxfordi Egyetem Stephen Schwarzmanttól, a Blackstone befektetési társaság elnök-társalapítójától, a pénz jelentős részéből a mesterséges intelligencia etikai kérdéseit kutató intézetet állítanak fel.