2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Belföld

Az MNB 11 millió forint büntetést szabott ki a Raiffeisen Bankra

Az MNB 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Raiffeisen Bankot a személyi kölcsöneinek reklámozásakor elkövetett jogsértések miatt – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken MTI-t.

A közleményben kiemelték: a hitelintézet többször nem a jogszabályban előírt kölcsönösszeggel számítva tüntette fel a hitel lényeges feltételeit bemutató reprezentatív példát, s nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző teljes hiteldíj-mutató értékét.


A pénzintézet reklámjában 1 millió forintos hitelösszegre mutatta be a hitel költségeit, holott a jogszabály szerint adott esetben a példát 3 millió forint összegű hitelre kellett volna meghatároznia – derül ki a közleményből.

A bírság összegének megállapításakor figyelembe vették, hogy a jogsértő gyakorlattal a pénzintézet a fogyasztók széles körét érhette el.

Az MNB a közleményben felhívta a figyelmet arra is, hogy – a lakáshitelekhez hasonlóan – a személyi kölcsönök esetében is célszerű a kockázatosabb, változó kamatozású termékek helyett a hosszabb kamatperiódusú, fix kamatozású hiteleket választani.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Dagonya

    A nap képe: Dagonya

    A somogybabodi Nemzetközi Off Road Fesztiválon idén sem maradtak szárazon a versenyzők. Európa legnagyobb terepjárós eseményén csaknem 1200 autó és 20 ezernél is több résztvevő merült el a sárban.

  • Baseball ütővel esett a tanulókocsinak

    Baseball ütővel esett a tanulókocsinak

    Egy 42 éves kamionos férfinak annyira elgurultak a gyógyszeri, hogy baseball ütővel esett neki az előtte lassan haladó tanulókocsinak a 68-as főúton Marcali-Bize irányába.