EUR: 317,57 Ft
CHF: 279,76 Ft
2019. február 21., csütörtök
Eleonóra

Egyéb IX.kerület

Gera Zoli Ferencváros díszpolgára lett!

A kerületi önkormányzat a 2018-as év Ferencváros díszpolgára címet Gera Zoltánnak, az elmúlt évtizedek legsikeresebb és legnépszerűbb labdarúgójának adományozta. A Ferencvárosból tavaly visszavonult közönségkedvenc a Fradival három bajnoki, öt Magyar Kupa- és három Szuperkupa-elsőséget szerzett.

Gera Zoltán pályafutása után sem szakadt el a Ferencvárostól, most a zöld-fehérek edzői stábjában dolgozik

Az elmúlt húsz esztendő kétségkívül legnagyobb nemzetközi sikereket elért magyar labdarúgója, Gera Zoltán, aki Pécsett kezdett el futballozni. Igaz volt idő, amikor úgy tűnt, a körülmények megfosztják attól, hogy tehetségéhez méltó magasságokba emelkedjen, ő azonban sokkal erősebb volt annál, hogy eltűnjön a semmiben, és addig küzdött – ha kellett magával is, amíg kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar sporttörténelemben.
Már 2000 júliusában, első ferencvárosi mérkőzésén a kapuba talált, és a szezon végén bajnoki címet ünnepelt a Fradival. Négy évvel később az akkor már ferencvárosi kedvenc a világ egyik legerősebb bajnokságába, az angol Premier League-be, a West Bromwich Albion csapatához igazolt, és az angol szurkolókat is meghódította. Első idénye végén beválasztották a Premier League álomcsapatába, Puskás után pedig ő érdemelte ki újra, hogy úgy szólítsák: a mágikus magyar. A hosszú angliai évek alatt szerepelt a Fulhamben is, játszott Európa Liga-döntőt, majd visszatért a Ferencvároshoz. Bajnoki címet, Magyar Kupa-győzelmeket aratott a Fradival, hosszú évekig szolgálta a nemzeti tizenegyet, Magyarországgal pedig részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon, ahol az ő gólját választották meg a torna legszebb találatának. Bár csodálatos, és magyar viszonylatban páratlan pályafutása véget ért, de a Fradi-család tagja maradt, hiszen a Ferencváros – és a magyar válogatott – edzői stábjában dolgozik tovább a magyar futball felemelkedéséért.
Az FTC-vel két korszakában összesen háromszoros bajnok, háromszoros bajnoki ezüstérmes, ötszörös Magyar Kupa- és háromszoros Szuperkupa-győztes klasszis sajnos nem tudott részt venni az ünnepségen, ezért távollétében a díjat Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója vette át.
– Nagyon szépen köszönöm Gera Zoltán nevében is ezt a fantasztikus elismerést. Aki ismeri Gerzsont, az tudja, milyen szerény, és soha nem gondolta volna, hogy Ferencváros díszpolgára lesz. Szerencsére aktív pályafutása után is az FTC-nél maradt, és az edzői stábunk tagjaként dolgozik. Azt a hihetetlen tudást és tapasztalatot, amely jellemezte a profi évek alatt, most már megpróbálja átadni a fiataloknak, illetve az első csapatnak. Zolinak a 29. bajnoki címünk megnyerésében oroszlánrésze volt, most pedig egy olyan év előtt állunk, amelyben ismét egy csodálatos jubileumot ünnepelhetünk, hiszen a klub 120. évfordulóján nyerhetjük meg a 30. magyar bajnoki aranyérmet – mondta az ünnepség után Orosz Pál.


A fradi.hu beszámolója szerint az ünnepségen még két ferencvárosi sportolót díjaztak. Polgármesteri Elismerő Oklevélben részesült a glasgow-i ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmes, majd a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot szerző tornász, Balázs Krisztián, illetve a maratoni távon az ifjúságiak mezőnyében Európa-bajnok, illetve kétszeres világbajnoki ezüstérmes kajakos, Fekete Dorina.

Kapcsolódó Cikkek

  • Tollaslabdában is jók az érdiek

    Tollaslabdában is jók az érdiek

    Az érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tornacsarnokában rendezték meg a Pest megyei tillaslabda diákolimpia döntőjét 109 résztvevővel.

  • Pillantás a rácsok mögé

    Pillantás a rácsok mögé

    Az 5. BIDF (Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál) versenyfilmjeként mutatták be a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lelkészéről, Butsy Lajos atyáról készült dokumentumfilmet.

  • Újra Zalaegerszegre jön az Omega

    Újra Zalaegerszegre jön az Omega

    Az Omega együttes 2019-ben sem tétlenkedik, koncertturnéra indult Tűzvihar címmel, városunkba március 09.-én érkeznek. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar rockcsapat 1962óta hódít, ám először külföldi együttesek dalainak feldolgozásával lettek népszerűek.