2019. február 18., hétfő
Bernadett

Belföld

Harmincszor több marad a családoknál jövőre

A Pénzügyminisztérium számításai szerint jövőre 335 milliárd forint maradhat a családi adó- és járulékkedvezmény miatt a gyermeket nevelő szülőknél.

Tállai András parlamenti államtitkár, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta: a várakozások szerint jövőre több mint egymillió szülőnél marad kisebb vagy nagyobb összeg a családban nevelt kisgyermekek számától függően.


A lap szombati számában kifejtette: az állam adókedvezmény formájában havi 10 ezer forinttal járul hozzá az egygyermekesek kiadásaihoz 2019-ben, a két gyermeket nevelők pedig gyermekenként 20 ezerrel, tehát havi 40 ezer forinttal számolhatnak. A nagycsaládosokat gyermekenként havi 33 ezer forintnyi mérséklés illeti meg havonta. Jövőre is csökkenthető a havi tétellel a személyi jövedelemadó mellett az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék – részletezte.

Tállai András emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a szocialista-liberális kormány utolsó évében mindössze nagyjából 12 milliárd forintot fordított az állam arra, hogy gyermekek után járó kedvezménnyel csökkentse a családok adóterheit. A különbség tehát majdnem harmincszoros – mutatott rá. Megjegyezte: manapság azok beszélnek terjedő szegénységről, akik amikor hatalmon voltak, a mai összegnek a töredékét sem garantálták a családoknak.


Felidézte, hogy a Fidesz-KDNP kabinet a kormányváltás után az első intézkedések között vezette be a családokat támogató adórendszert és a gyermekkedvezményt. Ezzel már 2011-ben 180 milliárdot hagytak a kedvezmények a szülőknél, 2014-ben pedig – amikortól a szülők a járulékaikat is csökkenthették – már 230 milliárd körüli összeget fordított az állam a gyermekek után járó kedvezményekre. Az összeg fokozatosan nőtt, 2018-ban az előzetes számítások szerint már túllépheti a 310 milliárd forintot.

Kilenc év alatt így közel 2250 milliárd forint maradhat adókedvezmény formájában a családoknál – emelte ki Tállai András.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Sneider magyar SS-t alapított

    Sneider magyar SS-t alapított

    Rendőrségi jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy Sneider “Roy” Tamás, a Jobbik jelenlegi elnöke olyan neonáci hálózat megszervezésében gondolkodott a ’90-e sévekben, amely összefogta volna az elszórt hazai szkinhed-csoportokat.