2019. július 20., szombat
Illés

PR

Játék, ami összeköt!

Pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be a Szerencsejáték Zrt., hogy a 2017. decemberben bevezetett Nagykarácsony sorsjegy bevételeiből befogadó játszóterek megépítését vállalja, a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) szakmai közreműködésével. Az ígéretüket betartva Óbudán átadták az első inkluzív játszóteret, ahol a fogyatékossággal élő és az ép gyerekek számára teremtik meg a közös játszás örömét.

A Szerencsejáték Zrt. már 15 éve működteti karitatív sorsjegy-értékesítő hálózatát, amelyben 180 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak. Ezért nem volt kérdés, örömmel álltak az inkluzív játszóterek ügye mellé. Példát szeretnének mutatni más vállalatoknak, hogy minél szélesebb kör támogassa a hasonló, a társadalmi felelősségvállalás keretében megvalósuló kezdeményezéseket.

Csillagház Általános Iskola új integrált játszótere Fotó/Lokál

Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt. Ez a mottója a programnak, amelyhez bárki csatlakozhatott, aki tavaly év végén a 3 millió példányban megjelent Nagykarácsony sorsjegyből vásárolt. A Szerencsejáték Zrt. felajánlotta, hogy minden eladott sorsjegy után 25 forinttal támogatja a játszótérfejlesztési programot. Az így összegyűlt 75 millió forint adományból három befogadó játszótér megépítését vállalták. A csillaghegyi után hamarosan Veszprém és Miskolc is hasonló integrált játszótérrel gazdagodik.


Az első iintegrált jástzótér a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából Fotó/Lokál

December második hetében Óbudán, a Csillagház Általános Iskolában dr. Fónagy János, nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár is részt vett az első integrált játszótér átadásán. Köszöntőjében személyes élményt osztott meg a hallgatósággal és a média képviselőivel.

– Mielőtt beszélni kezdenék, szeretnék mondani valamit. Tudniuk kell, hogy örömmel vállaltam a részvételt, mivel édesanyám gyógytornatanár volt, egész életét ennek a munkának szentelte. Így ebben a környezetben nőttem fel, számomra tehát ez nem idegen világ. Valószínűleg sokkal többet tudok erről a problémáról, mint parlamenti padtársaim nagy része. Ráadásul azok táborába tartozom, akik a játszótéri közösséget is fontosnak tartják, ahol gyermekeink barátságokat köthetnek, szórakozhatnak, jobban megismerhetik egymást.


Dr. Fónagy János személyes tapasztalatairól is beszélt a játszótér átadásán. Fotó: Lokál

Elmondta azt is, hogy a kormány 2018-ban jelentős összegekkel támogatta a családokat, 40 százalékkal több a bölcsődei férőhely, de hozzátette, tudják, ennél is több kell. A digitális gyermekvédelmi stratégia, a nemzeti tehetségprogram, a csok és számos más intézkedés is segítette 2018-ban a családokat. Végül a kormány nevében megköszönte a finanszírozó Szerencsejáték Zrt.-nek az anyagi támogatást, az ötletgazdáknak, az iskola igazgatójának és az építőknek az integrált játszótér megvalósításához nyújtott önzetlen segítséget.

A Szerencsejáték Zrt. támogatásával átadták az első befogadó játszóteret Csillaghegyen Fotó/Lokál

– Kinyitjuk a világot – ezt már Horváthné Illés Barbara, a Csillagház Általános Iskola igazgatója mondta. – A játszótér mindenki előtt nyitva áll, tehát az utcáról is bejöhetnek a gyerekek, családok. A cél a közös élmény és az elfogadás. A játszótér minden eleme akadálymentes.

Az első integrált játszótér a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából Fotó/Lokál

A játékok kifejezetten ide készültek, azokat a fogyatékkal élő gyerekek ép társaikkal együtt tudják használni, így közös élményeket szerezhetnek. Fészekhinta, kerekesszékes trambulin és gyerekvár, valamint egy különleges homokozó is helyet kapott a játszótéren. Az igazgatónő elmondta, hogy a nyitottság jegyében hosszú távra terveznek, és együtt dolgoznak más intézményekkel, szülőkkel a közös elfogadás érdekében.

Egy felmérés szerint a magyarok több mint húsz százalékának van mozgáskorlátozott, kilenc százalékának siket, hat százalékának pedig vak vagy látássérült ismerőse. 

Egy igazán önfeledt pillanat. Így kell játszani a kerekesszékes ugrálón Fotó: Lokál

Dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója köszönetet mondott a játékosoknak, akik megvették a sorsjegyeket, majd bejelentette, jó hír, hogy a következő évre tervezett öt hasonló játszótér fedezete már rendelkezésre áll az idén is sikeresen értékesített sorsjegyekből befolyt összegből. A Szerencsejáték Zrt.-nél a társadalmi felelősségvállalás természetes, hiszen a cég munkatársainak több mint 10 százaléka fogyatékkal élő. Végül ezekkel a szavakkal zárta: „Hiszünk a szerencsében, de megpróbálunk tenni is érte valamit. Úgy néz ki, most sikerült.”

Dr Braun Márton a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója bejelentett további 5 hasonló játszótér finanszírozását 2019-ben. Fotó:Lokál

 

FESZT

A játszótérprogram megvalósításának szakmai partnere a FESZT, amely a különböző, fogyatékosságot képviselő országos, illetve regionális szervezetek ernyőszervezete, és egyben az Európai Fogyatékosügyi Fórum (EDF) tagja. A játszótérprogramban a magyar MagikMe cég is részt vesz, amely inkluzív játszótéri játékokat tervez és árusít. Eszközeik azon mozgássérült gyermekeknek készülnek, akik még nem tudnak kerekesszéket használni, így kerekesszékes játékokat sem (jellemzően a nyolc év alatti korosztályról van szó). Szintén partner a programban az Egyesület az Inklúzióért, amely a befogadó terek oktatási programjának és kommunikációs stratégiájának kialakítása mellett a most kialakítandó játszóterek működését értékeli és elemzi majd. E két szervezet bevonása a fejlesztési programba azért is fontos, mert tagjai érintett szülők, azaz olyanok, akik maguk is fogyatékossággal élő gyermekeket nevelnek.

Kapcsolódó Cikkek