2019. január 21., hétfő
Ágnes

Belföld

Jónak lenni jó! – Kora délutánig 50 millió forint gyűlt össze

Kora délutánig mintegy 50 millió forint gyűlt már össze a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorában, a Mészáros-csoport 20 millió forintot ajánlott fel az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok támogatására, táboroztatásának segítésére.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a műsorban elmondta: az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekek és fiatalok hősök, hiszen ahhoz van kötve az életük, hogy folyamatosan kapják az inzulint és rengeteg mindenre oda kell figyelniük.


Az államtitkár kiemelte: nagyon fontos, hogy a családi és az iskolai, óvodai környezet, a pedagógusok és a kezelőorvosok mennyire támogatóak. “Egy diabéteszes gyermek esetében óriási összefogásra van szükség” – hangsúlyozta.

Ehhez az egyik legfontosabb lépésnek nevezte, hogy minél többen ismerjék meg, mit jelent 1-es típusú, vagyis inzulinfüggő cukorbetegnek lenni, mire kell figyelni, miben lehet segíteni, az elfogadás fontosságát hangsúlyozta.


Novák Katalin emlékeztetett, hogy az idén első alkalommal nyaraltattak diabéteszes gyermekeket kis csoportban az Erzsébet-táborokban. A jövő évi táborokban is arra helyezik a hangsúlyt, hogy a diabéteszes gyerekek úgy nyaralhassanak együtt egészséges társaikkal, hogy közben szakszerű figyelem veszi őket körül.

A jövő év tervei között szerepel a diabéteszes gyermekeket fogadó zánkai Erzsébet-táborok megszervezése, valamint olyan napközis táborok is, amelyeket az iskolával közösen bonyolítanak le, s a napi négyszeri étkezést is biztosítják.

A közmédia jótékonysági akcióját a 13630-as telefonszámon hívásonként 250 forinttal lehet támogatni, a megvásárolható és a licitre bocsátott tárgyak a https://www.mediaklikk.hu/musor/jonaklennijo/ oldalon tekinthetők meg.

Az egész napos műsorfolyam a Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán látható.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek