EUR: 324,55 Ft
CHF: 299,06 Ft
2019. augusztus 17., szombat
Jácint

Belföld

Magyarország az EU legnagyobb adócsökkentője lett

Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés, a majdnem egy százalékpontos mérséklést 2016-ról 2017-re sikerült elérni úgy, hogy közben az unióban jelentősen nőtt az átlagos közteher – tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a GDP-arányos adóterhelés a 2016-os 39,3 százalék után tavaly 38,4 százalékra csökkent. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert míg az úgynevezett adócentralizációs ráta Magyarországon jelentősen csökkent, addig az Európai Unióban 39,9 százalékról 40,2 százalékra nőtt – részletezte az államtitkár.


Izer Norbert felidézte: 2017-ben a 9 százalékos mértékű társasági adóval nemcsak a nemzetközi befektető cégek fókuszába került Magyarország, hanem összességében 150 milliárd forintot hagyott mintegy 580 ezer hazai vállalkozásnál.

A kkv-knak is jelentős megtakarítást hozott a múlt év, hiszen két százalékponttal (16-ról 14 százalékra) csökkent a kisvállalati adó (kiva) kulcsa, és ekkor duplázódott meg (12 millió forintra emelkedve) a kisadózók tételes adójának (kata) bevételi határa is.


A szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 2017-ben radikálisan, öt százalékponttal csökkent – sorolta az államtitkár.

A kormány adópolitikájának a fókuszában az adócsökkentés és az egyszerűsítés áll; szemben az uniós trenddel, az adócsökkentések folytatódnak – nyomatékosította Izer Norbert. A szocho mértéke már csak 19,5 százalék, 2019 júliusától további két százalékponttal lehet kevesebb. A kiva kulcsa is alacsonyabb lett, 2018-ra 13 százalékra csökkent – tette hozzá.

Magyarország tehát meg tudja tartani előkelő helyét az EU rangsorban – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, néhány éven belül legalább ilyen jó eredményeket szeretnének elérni az adózással kapcsolatos adminisztráció csökkentésében is.

A leggyorsabb és leghatékonyabb eredmény szerinte az adószakma bevonásával érhető el. A Pénzügyminisztérium ezért már ősszel összehívta az első adótanácskozást a legnagyobb ügyfélkörrel és szakmai tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek és szervezetek részvételével.

Az egyszerűsítést célul tűző fórumra jövőre komoly munka vár, 2021-ig ugyanis a felére szeretnék csökkenteni azt az időt, amit egy vállalkozás az adózással kapcsolatos adminisztrációra fordít – szögezte le Izer Norbert.

Kapcsolódó Cikkek

  • Növekedési pályára állt a magyar halgazdálkodás

    Növekedési pályára állt a magyar halgazdálkodás

    Növekedésnek indult a 2017-es visszaesést követően tavaly a főtevékenységként halászatot és halgazdálkodást megjelölő vállalkozások száma, ezzel párhuzamosan a szektor összesített nettó árbevétele is közel 18 milliárd forintra emelkedett, egy évvel korábban 16,82 milliárd forintot tett ki – közölte az Opten céginformációs szolgáltató az MTI-hez pénteken eljuttatott elemzésében.

  • Az Országtorta is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában

    Az Országtorta is kóstolható lesz a Magyar Ízek Utcájában

    A Magyarország Tortája verseny 2019-es győztesét, a Boldogasszony csipkéjét is meg lehet kóstolni az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényén, a Magyar Ízek Utcájában – mondta a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.