EUR: 323,53 Ft
CHF: 290,99 Ft
2019. június 27., csütörtök
László

Belföld

Megtámadta a köztévét az ellenzék

Újabb erőszakos akciót hajtottak végre az ellenzéki pártok által felheccelt vandál politikai aktivisták, akik ezúttal az MTVA székházába akartak betörni vasárnap éjjel. Az események mögött természetesen Soros György és hazai szövetségesei állnak.

Vasárnap a Hősök terénél és a Kossuth téren folytatódott a Soros-hálózat és az ellenzék tüntetéssorozata. A vandál politikai aktivisták ezután több csoportban indultak el a fővárosban, ismét akadályozva a forgalmat. Végül a köztelevízió, vagyis az MTVA Kunigunda útjai székházánál kötöttek ki. Itt néhány ellenzéki képviselő (pl. a volt LMP-s Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és a DK-s Vadai Ágnes) képviselői jogukkal visszaélve bement az épületbe, és megpróbálták megzavarni az adást.


Hétfő délelőtt az ellenzéki képviselők már a kerítésen keresztül másztak be az MTVA székházába, hogy megzavarják az adást
MTI/Szigetváry Zsolt

Eközben a kint maradt vandál politikai aktivisták erőszakosan léptek fel a tévészékházat védő rendőrökkel szemben, petárdákkal, üvegekkel dobálták őket, sőt a tömeg elkezdte nyomni a rendőrsorfalat. A hatóság ezután vetett be könnygázt, amit a sorosista tüntetők rutinosan, gázálarcban, síszemüvegben, arcuk elé tett sállal vártak.

– Elfogadhatatlan, hogy politikusok erőszakkal akarnak beavatkozni egy szerkesztőség működésébe – reagált a történtekre Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi felidézte, hogy az ellenzéki képviselők botrányosan viselkedtek, többek közt hamis tűzriadót idéztek elő és rátámadtak a televízió munkatársaira.


– Az akció célja, hogy megfélemlítsék az újságírókat, ezért viselkednek agresszíven, ezért hatolnak be a televízió épületébe. Ezek jól ismert módszerek, ezek a bevándorláspárti Soros-hálózat módszerei – tette hozzá.

Az ellenzékiek végül egész éjszaka bent tartózkodtak a köztévé épületében, magatartásukkal egyértelműen hergelték a kint várakozó tüntetőket. A politikusok célja a provokálás és a rendzavarás volt. Az MTVA feljelentést tett ellenük.

Mint ismert a múlt héten összesen 79 vandál politikai aktivistával – akik közt megtaláljuk Soros György embereit is – szemben intézkedtek a rendőrök, miután a Kossuth téren kukákat gyújtottak föl, szánkót dobáltak, nekitámadtak az ország karácsonyfájának, és megdobálták a rendőröket.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek