EUR: 322,06 Ft
CHF: 285,23 Ft
2018. december 19., szerda
Viola

Extra

Megújult zsűrivel érkezik A Dal

Új zsűritagokkal és műsorvezetővel indul az Eurovíziós dalfesztivál hazai válogatója, vagyis A Dal. A már rutinosnak számító Both Miklós és Mező Misi mellett Vincze Lilla és Nagy Feró zsűrizi majd az élő showba bejutott top30-at. Dallos Bogi személyében pedig Fehérvári Gábor Alfréd is új műsorvezetőtársat kapott.

A Duna Televízió jövőre is nézőivel közösen keresi Magyarország dalát, amely 2019-ben megmozgatja az egész országot. 416 pályázó közül az előzetes szűrés alapján 30 produkció jutott be az élő műsorba, közülük kerül majd ki a győztes, aki hazánkat képviselheti Tel-Avivban a 64. Eurovíziós Dalfesztiválon.


A korábbi évekhez hasonlóan jövőre is négytagú zsűri véleményezi a dalokat. Both Miklós, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, kétszeres Fonogram- és Budai-díjas zeneszerző, a Napra együttes énekese, gitárosa és zeneszerzője negyedik alkalommal mond véleményt, míg Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa másodszor tér vissza A Dal stúdiójába. Mellettük két új zsűritagot láthatnak a nézők. Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár szerint nagyon fontos, hogy benne legyen a dalban az előadó egyénisége, és ezt át is tudja adni a közönségnek. A Dal mezőnyében már nem teljesen kezdő előadókat láthatunk, így a technikai tudás mellett én a kísérletező kedvre és az egyéniségekre fogok fokozottan figyelni” – nyilatkozta. A negyedik zsűritag 2019-ben Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere lesz, aki tapasztalataival igyekszik majd segíteni a versenyzőket. „A művészetekben a lelkünk számít: a lényeg, hogy találjak valamit a dalban, ami megpenget valamit bennem. Ezen kívül a dalszövegek minőségére is kifejezetten figyelni fogok” – árulta el.

Fehérvári Gábor Alfréd műsorvezető társa jövőre Dallos Bogi lesz,  akinek neve már ismerős lehet, hiszen az énekes-műsorvezető a dalválasztó-show három korábbi szériájában versenyzőként állt a színpadon. Ez az eddigi legnagyobb rám váró szakmai kihívás. Megtisztelő feladat egy ilyen nagy volumenű show-műsort vezetni. Előnynek érzem, hogy Freddie-hez hasonlóan a versenyzői oldalon is álltam már, mert így teljesen azonosulni tudok az indulók érzéseivel. A korábbi évadok bizonyítják, hogy milyen sokszínű ez a műsor, és hogy egy jó dal, műfajtól függetlenül utat tör magának – nyilatkozta Bogi, aki Freddivel együtt a mai sajtótájékoztatón A Dal 2019 legjobb 30 produkcióját is bejelentette. Néhány név már ismerősen csenghet, a győzelemre esélyes versenyzők között van ugyanis Pápai Joci, Oláh Gergő, a Yesyes, az USNK, Berkes Olivér és Kállay-Saunders András új formációja, a The Middletonz is.


Kapcsolódó Cikkek