2020. január 23., csütörtök
Rajmund, Zelma

Egyéb Miskolc

Ömlenek a pályaművek az operaíró versenyre

Idén az eddigieknél sokkal több pályamű érkezett A jövő kulcsa című operaíró versenyre – közölte a Miskolci Bartók Plusz Operafesztivál művészeti igazgatója.

Kesselyák Gergely karmester elmondta: az idén negyedik alkalommal megrendezett versenyre 18 szerzőtől 19 pályamű érkezett 13 országból, köztük 5 magyar mű. A döntőbe kerültek közül két befutott zeneszerző is van, Juraj Filas és Albin Fries. Mellettük Valentin Dubovszkoj és Andorka Péter műve is szerepel a december 14-ei döntőben.

Negyedik alkalommal rendeznek operaíró versenyt az Operafesztiválon -fotó: Éder Vera

Cser Ádám karmester elmondta: a négy operából 30-30 percet mutatnak be. Mindegyik mű más évszakban játszódik, és mindegyik más jelmezt kap. Kesselyák Gergely közölte: a győztes operát a 2019. június 14-én kezdődő miskolci operafesztiválon tűzik műsorra.

Kapcsolódó Cikkek

  • Más nevet kaphat a Bessenyei-díj

    Más nevet kaphat a Bessenyei-díj

    Hódmezővásárhely – Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanár és Berei Erzsébet zongora-művésztanár kapta megosztva idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat alapította Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

  • Privát fürdőzés: Janiczak nem keveredik az ózdi polgárokkal

    Privát fürdőzés: Janiczak nem keveredik az ózdi polgárokkal

    A Fidesz meg fogja vizsgálni, hogy Janiczak Dávidnak, a Jobbik ózdi polgármesterének a “privát szórakozásai” mennyi pénzébe kerülnek a helyieknek – közölte Zsigmond Barna Pál, a kormánypárt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatón.

  • Keresd a fényt!

    Keresd a fényt! címmel nyílt kiállítás Hager Ritta Kossuth-díjas textilművész, a Nemzet Művésze alkotásaiból.

  • Jól debütált a kanadai!

    Jól debütált a kanadai!

    Új vezetőedzővel feszültek neki a Brassó csapatának a Dunaújvárosi Acélbikák, és úgy tűnik, bevált a váltás: 7-5-re nyertek a hazaiak.