EUR: 319,72 Ft
CHF: 280,32 Ft
2019. április 20., szombat
Tivadar

Egyéb Hódmezővásárhely

Politikai bosszú jelképe a Petőfi utcai iskola?

A Petőfi utca 6. szám alatti egykori iskolaépület előtt tartott sajtótájékoztatót a Fidesz hódmezővásárhelyi frakcióvezetője. Hegedűs Zoltán emlékeztetett, az eredeti tervek szerint szeptembertől költözött volna ide a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola tanulóinak egy része, de az elfogadott közgyűlési döntés ellenére nem történt meg mindez. A létesítmény továbbra is üresen áll.

A közgyűlés hiába döntött még júliusban úgy, hogy a Petőfi utca 6. szám alatti egykori iskolaépületet a város átruházza a jelenleg helyszűkével küzdő Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolának, a termek azóta is üresen állnak – hívta fel a figyelmet Hegedűs Zoltán. A Fidesz helyi frakcióvezetője sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a polgármesternek augusztus közepén kellett volna átadnia a létesítményt, de adminisztratív okokra és civil szervezetekre hivatkozva nem tette ezt meg.


Az ősz eleje óta húzódó ügy a református általános iskola teljes felső tagozatát érinti

– A polgármester most már négy hónapja próbálja elodázni az épület átadását. Ez sajnos eddig sikeres. E mögött egyetlen dolog van: ha már az édesapjának a tudományos játszótere nem kerülhet ebbe az épületbe, akkor a Szőnyi iskola diákjai se járjanak ide. Azt gondolom, ez egy politikai bosszúhadjárat az iskola tanulói és a szülők ellen – nyilatkozta Hegedűs Zoltán.

Ha az oktatási intézmény számára ideális döntés születik december 15-ig, akkor jó esély van arra, hogy a gyerekek a második félévtől el tudják hagyni a Deák Ferenc utcai épületet és ide tudnak majd járni – emelte ki Hegedűs Zoltán, a helyi Fidesz frakcióvezetője.

– A  bosszúhadjárat már nemcsak a sportoló gyerekekre, de a Szőnyi iskola tanulóira is kiterjedt. Azt lehet mondani, Márki-Zay Péter polgármesterségének legnagyobb vesztesei a hódmezővásárhelyi gyerekek, a hódmezővásárhelyi iskolások és a hódmezővásárhelyi szülők – fogalmazott Hegedűs Zoltán. Az iskola épületének átadása helyett a polgármester egy olyan szerződést küldött át az egyházközségnek, amely mind a közgyűlési, mind az egyházközség döntésével szembe megy. A Fidesz helyi frakciója a következő közgyűlésre ezért beterjeszt egy olyan szerződést, amely mindenben megfelel mindkét közösség szándékának, szögezte le a frakcióvezető.


Kapcsolódó Cikkek