EUR: 325,02 Ft
CHF: 295,05 Ft
2019. július 21., vasárnap
Dániel, Daniella

Külföld

Rendőrökre támadtak a migránsok Németországban

Rendőrökre és biztonsági emberekre támadtak menedékkérők kedden a németországi Bambergben egy befogadóállomáson, az összetűzésben tizenegyen megsebesültek, köztük egy rendőr, a hatóságok nyolc embert őrizetbe vettek – közölte a helyi rendőrség.

A közlemény szerint hajnalban többen rátámadtak a biztonsági szolgálat munkatársaira, majd elbarikádozták magukat az állomás egyik épületében, egy lakásban. Az összetűzés miatt csaknem 100 rendőrt vezényeltek a helyszínre, köztük egy különleges bevetési egységet.


A rendőröket a többi között utcakövekkel dobálták meg. Az incidens közben tűz keletkezett az épületben, amelyet emiatt ki kellett üríteni. A tűzoltók hamar elfojtották a lángokat, de így is mintegy 100 ezer eurós (32,7 millió forint) kár keletkezett.

Az őrizetbe vett személyek eritreai állampolgárságúak, egyebek mellett súlyos garázdaság és gyújtogatás gyanúja miatt indítottak eljárást ellenük.


A bajorországi Bambergben egy volt amerikai katonai lakótelepen építettek ki menedékkérőket befogadó állomást, amely augusztus óta a megérkezés, a döntés és a visszatérítés jelentésű német szavak kezdőbetűi alapján AnkER (magyarul: horgony) központoknak nevezett létesítmények hálózatához tartozik. A bambergi központ kapacitása 1500 fő, december eleji adatok szerint 1300-an laknak benne.

Jelenleg országszerte nyolc AnKER központ működik. Az elképzelés lényege, hogy az újonnan érkező menedékkérőket a helyi közösségek életébe beágyazva működtetett, kisebb szállásokra épülő decentralizált rendszer helyett néhány nagyobb, központi állomáson helyezik el, a német társadalomtól elkülönítve. A központokon kirendeltséget működtet a menekültügyi eljárásban érintett valamennyi állami szerv – a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) mellett például a gyámügyi hatóság, a munkaügyi hivatal és a közigazgatási bíróság -, így a menedékkérők egészen az ügyükben hozott jogerős döntésig az intézményekben maradnak, és közvetlenül onnan szállítják el őket az országból, ha kérelmüket elutasítják.

Kapcsolódó Cikkek

  • Riasztó sebességű a dachsteini gleccserolvadás

    Riasztó sebességű a dachsteini gleccserolvadás

    Riasztó sebességű és mértékű a dachsteini gleccserolvadás. Azonnali klímavédelmi intézkedésekre van szükség – állapította meg egy helyszíni szemle után Runi Anschober környezetvédelemért felelős felső-ausztriai politikus.

  • Ezért gyújtogatott a filmstúdióban

    Ezért gyújtogatott a filmstúdióban

    “Ellopták”, más szerző nevével használták fel a tettes novelláját, és ezért gyújthatta fel azt a kiotói filmstúdiót, amelynek lángoló épületében 33 ember lelte halálát, tíz pedig súlyosan megsérült – írta pénteken a japán sajtó.

  • Saját húgát verte baseballütővel agyba-főbe a migráns

    Saját húgát verte baseballütővel agyba-főbe a migráns

    Elképesztő indulattal ütötte nővére fejét egy baseballütővel egy 18 éves afgán fiú, aki azért rontott a 20 éves lányra Stuttgart egyik vasútállomásán, mert a lány nem azt a férfit szerette, akit az iszlám törvénykezés szerint élő családja szánt neki.