EUR: 325,22 Ft
CHF: 294,78 Ft
2019. július 22., hétfő
Magdolna

Sport

Robben legközelebb január közepén léphet pályára

Arjen Robben, a Bayern München sérüléssel bajlódó labdarúgója legközelebb január közepén léphet pályára.

Niko Kovac vezetőedző a szombati, Hannover elleni bajnoki találkozó előtt újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a 34 éves holland szélső – aki legutóbb november 27-én játszott – pályára küldésével túl nagy kockázatot vállalnának. Robben ezért kihagyja az összecsapást, és az idén már egyáltalán nem játszik.


“Izomsérülése van, a téli szünet jól jön neki. Január 4-től edzőtáborba megyünk, addigra teljesen felépül, és ott majd újra felépítjük őt” – tette hozzá a tréner.

A Bundesligában még három fordulót rendeznek idén, a téli pihenőt követően a bajnoki küzdelem január 18-án folytatódik.

Robben – aki 2009 nyarán igazolt a bajor egyesülethez – december elején jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Bayern Münchentől, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyben vissza is vonul.

Kapcsolódó Cikkek