2019. december 16., hétfő
Etelka, Aletta

Egyéb Hódmezővásárhely

Sütiillat lengte be az Ótemplomot

Jótékonysági sütimustrát szervezett a hódmezővásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület. A felajánlásokkal az autista gyermekeket támogathatták a résztvevők.

November 24-én az Ótemplom előtti térre hirdette meg az egyesület a sütemények seregszemléjét, azonban az idő közbeszólt, ezért a templomban állították fel az asztalokat. Az egyesület mindazokat megszólította kezdeményezésével, akik szeretnek sütit kóstolni, saját sütijüket versenyeztetni és emellett még jótékonykodni is. Sokan éltek a lehetőséggel: 13 és 15 óra között fogadták a versenyre érkező süteményeket, ezalatt 101 finomság érkezett az Ótemplomba. Páran lecsúsztak a nevezésről, az ő sütijüket versenyen kívül lehetett megkóstolni.


Több mint 100 süteményt neveztek a jótékonysági sütiakcióra

– Szerintem minden képzeletet felülmúlóan jól sikerült. Nagyon jó hangulatban telt a rendezvény, kóstolgattak, értékeltek, beszélgettek az emberek, és szépen gyűltek az adományok. Én csak a szememet legeltettem a süteményeken, de a fiaim, sőt a férjem is kóstolgatott, ők szavaztak is – fogalmazott Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy Vásárhely három mestercukrásza döntött a versenysütemények sorsáról, akik egy-egy díjat is felajánlottak, illetve a közönség is szavazott.

Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke

A süteményeket nemcsak a zsűri, hanem bárki megkóstolhatta. A finomságért cserébe pedig adományokat lehetett elhelyezni az asztalokon elhelyezett csuprokban, amivel az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola autista csoportjait lehetett támogatni.


Nyertesek

Abszolút győztes: Jakó Istvánné

Különdíjasok:

  • sós kategória: Kocsis Búza Márta
  • gluténmentes kategória: Zsarkóné Sánta Zsóka
  • pite kategória: a 94-es sorszámú versenyző (akit a sok helyszíni nevezés miatt még keresnek a szervezők)
  • közönségdíj: Bakó Anna

Kapcsolódó Cikkek

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.

  • Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    Nevezz és nyerj a Csarnok Kupán!

    A 39 éves múlttal rendelkező Csarnok Kupa a térség egyik kiemelkedő téli teremlabdarúgó tornája, mely az elmúlt években nemzetközi eseménnyé nőtte ki magát.
    Az MLSZ Zala Megyei Igazgatóságának szakmai partnerségével rendezett tornára három kategóriában – Öregfiúk 2. (45+), Öregfiúk 1. (34+), Felnőttek – lehet nevezni.