EUR: 325,02 Ft
CHF: 294,99 Ft
2019. július 21., vasárnap
Dániel, Daniella

Életmód

Szédítő tempót diktál az ördögi Cupra

Szédítőre sikeredett a SEAT Ateca alapjaira épült, majd önálló márkává vált Cupra: álló helyzetben is az, de a 300 lóerős motor lehengerlő gyorsulása a volán mögött ülőt is fokozott figyelemre készteti. 

Önbizalomhiányban szenvedő úriemberek egóját – a csinos oldalbordák mellett – egy 300 lóerős Cupra billentheti helyre a leggyorsabban. A SEAT motorsportrészlegéből önálló autómárkává avanzsált Cupra nem csak első pillantásra tűnik azonosnak a SEAT Atecával. Külső megjelenésében azonban vannak kisebb-nagyobb sportos különbségek. Például az oldalsó küszöbtoldalékok, az egyedi hátsó lökhárító a négy valódi kipufogóvéggel, a hűtőrácson elhelyezett Cupra-embléma – a gyáriak szerint a logó két egymással szembefordított C betűt mintáz – pedig szinte ördögi tulajdonságokat sejtet a motortérben.


S nem csak sejtet, hiszen a turbófeltöltésű, közvetlen befecskendezésű, négyhengeres 2.0 TSI benzines motor 300 lóerős, maximális forgatónyomatéka pedig 400 Nm. Felemelő érzés lehet az elegáns, nyakkendős urak számára ezzel a városi terepjáróval a zöldre váltó jelzésnél állva hagyni a fiatalabbakat, hiszen az autó 5,2 másodperc alatt éri el a százat.

Egy biztos: nemtől, pártállástól és táplálkozási irányultságtól függetlenül kellemes érzés tölti el az embert a Cupra vezetésekor, különösen, ha sportos üléssel van felszerelve. A kényelmet fokozza a nagy felbontású digitális műszerfal, a nyolccolos, érintőképernyős navigációs rendszer.


Kezdetben egy fővárosi SEAT-márkakereskedésen belül lesz Cupra-képviselet. Az értékesítési tervek egyelőre szerények, az első évben mintegy húsz Cupra-vevőre számítanak. Az ár még nem ismert, de jóval kevesebbért lehet majd hozzájutni, mint az Audi Q5-höz és Q7-hez, de a Skoda Kodiaqnál alighanem drágább lesz.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Különleges, csábító fogások

    Különleges, csábító fogások

    Ma már a férfiak is kiválóan főznek, a kulinális különlegességeket talán még gyakrabban és szívesebben készítik, mint a nők. Ráadásul a csábítás fegyverei között is előkelő helyet foglal el, ha valaki az első randin megcsillogtatja főzőtudását.

  • Ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

    Ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

    Alexander Kjerulf boldogságkutató megtalálta a munkahelyi boldogság titkát. A dán szakember szerint ez nem a fizetésemeléstől, az extráktól és az előrelépéstől függ. Az alapmondat: ha boldog akarsz lenni a munkádban, legyél!

  • A coach a lélek edzője

    A coach a lélek edzője

    Ma már szinte hétköznapi kifejezésnek számít a coach. De vajon tudjuk-e, hogy mivel foglalkozik ez a szakember? A coaching amellett, hogy személyes segítő, fejlesztő tevékenység, hozzájárul a továbblendüléshez és az elakadások megoldásához.