EUR: 320,27 Ft
CHF: 280,14 Ft
2019. április 23., kedd
Béla

Egyéb Ózd

Szembemegy a Jobbik a józan ésszel

Minden korábbi városfejlesztési koncepciót felrúgtak, a megvásárolt többség pedig megnyomja a szavazásnál azt a gombot, amelyet Janiczak hálából elvár tőlük. Ózd 2-es számú választókerületében sokan nem tudják, hogy a polgármester lenne a képviselőjük, ezért az előző képviselőt, Galanics Ferencet keresik meg a problémákkal, aki 35 éven át volt az Ózdi Kohász korábban sikeres tekecsapatának játékosa és támogatója. Ő próbált valami pozitívumot keresni az elmúlt négy évből, de nem járt sok sikerrel.

– A város legfrekventáltabb területének képviseletére szavazták meg Janiczakot 2014-ben, bízva az akkor tett ígéreteiben. Sokszor elhangzott már, hogy 2010-ben a Fidesz egy csődtömeget örökölt elődjétől, és elsődleges célja a büdzsé rendbetétele volt. Végül a kormány konszolidációja segített, de addig is számos önkormányzati területen történt karcsúsítás. Janiczak viszont polgármesterként több száz millió forintot kapott tőlünk, amit „csak” tudni kellett volna jó célokra használni, amire nekünk már nem volt időnk. Csakhogy ők fontosabbnak tartották néhány jobbikos igényét kielégíteni, mint a város érdekét szolgálni – nyilatkozta Galanics Ferenc.


Szerepelt a tervek között színvonalas játszótér, pihenőpark építése a Piac út mellett, aminek a helyére kutyafuttató készült. Közben a gyerekek az úton fociznak, és így az autók között szaladgálnak, aminek nem lehet jó vége. Régi téma az Iparvasút ódon házainak kivásárlása és eltüntetése, mert azok már nem illenek a környezetbe, de ebből sem lett semmi. Dicsekednek a virágos városért kapott elismeréssel, holott a szépítkezés csak a Gyújtó-csomópont és a nagy parkoló között történt, miközben más területeket elhanyagoltak. A Meggyesről és a Cipóból iszapos víztömeg zúdul le esőzéskor, mégsem építenek ki vízelnyelőket. Nyáron ugyanitt döglött patkányokat sodort az áradás. Sok panasz van a közvilágításra, de a probléma csak 2014-ig érdekelte az újdonsült képviselőjelölteket, megválasztásuk után már ez sem volt fontos.

Fotó: Lokál
 Galanics Ferenc tanárként, vállalkozóként és sportolóként sokat tett az ózdiak asztalára

A hajléktalanhelyzetet sem tudják rendezni, a lépcsőházakból a hajléktalanszállóra kellene szorítani őket. Ugyanígy nem fordítanak gondot a városközponti garázssorra, ahova a tiltó tábla ellenére sok idegen autós behajt, és nem mindig jó szándékkal. A piacberuházásra végre megnyerték az összeget, amit sokan elleneztek, hiszen 600 ember aláírta azt az ívet, amellyel a tervek változtatását akarták elérni, de figyelembe se vették őket. Borítékolható, hogy azt a beruházást lenyúlják a jelenlegi nagyhalak, akik nem akarnak újabb konkurenciát látni az ózdi piacon.


A választókerülethez tartozó Ráctagban megszüntették a rendezvények lebonyolítására alkalmas egyetlen közösségi teret, és helyére játszótér épült. Csakhogy az a kevés gyerek miatt ott kihasználatlan. Lehet beszélni még aszfaltozatlan utakról, a patakmedrek gondozatlanságáról és az időarányos fejlesztések elmaradásáról. Közismert, hogy sok szakembert elüldözött a városvezetés koncepciótlansága, pedig egykor meghirdették az „Ózd mintaváros” programot, amihez felkészült vezetőkre lenne szükség. Csakhogy ebben a ciklusban a magukat politikusnak képzelők gazdasági területen érzik otthon magukat, aminek eredménye a napokban megszavaztatott 600 milliós hitelkeret. Ezután mondhatja el magáról Janiczak, hogy hiteles ember lett…

Fotó: Lokál
A korábbi képviselő, Galanics Ferenc (középen) éveken át aktív részes volt a közösségi rendezvényeknek

– Még van egy évük a további rombolásra – mondta lehangoltan a nyugdíjas vállalkozó –, csak az a kérdés, ki várja meg a teljes leépülést. Hozzátette: 58 éve él a városban, de csak mostanában fogalmazódott meg benne, hogy ideje lenne máshová költözni. Olyan közegben ugyanis nehéz élni, ahol ellenséget kreálnak a korábbi ismerősből és ahol fenyegetik a nem közéjük tartozókat. Rossz belegondolni, mi lenne Ózd költségvetésével, ha a kormány nem veszi át az oktatást és az egészségügyet, aminek a célja egyébként az ittenihez hasonló tehetségtelen önkormányzatok kisegítése volt, hogy ne okozhassanak brutális károkat, ne halmozhassanak fel a jelenleginél is nagyobb hiányt. Egyetlen dolog biztos: a következő képviselő-testület a tíz évvel ezelőtti helyzetet fogja örökölni, vagyis újra kezdődhet Ózd költségvetésének konszolidációja – és jó, ha mindezt megússzák csődbiztos kihelyezése nélkül.

Fotó: Lokál
A támfalkertészet sokba került, de csak illúzió maradt

Kapcsolódó Cikkek

  • Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Egyre kevesebben locsolkodnak húsvétkor

    Bár a húsvét két legfontosabb vallási ünnepünk egyike, a karácsonyi hagyományokat sokkal többen követik. Az adventi gyertyagyújtás, a karácsonyfa-állítás és a mákosbejgli-evés elmaradhatatlan rituáléja a karácsonyi ünnepkörnek, a húsvéti szokásokat azonban egyre kevesebben követik.

  • A húsvét még ma is üzenettel bír

    A húsvét még ma is üzenettel bír

    Ha Jézust középpontba helyezzük, akkor életünk derűben és boldogságban megy végbe – vallja Bán Csaba, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség lelkésze, aki az ünnep alkalmából juttatta el gondolatait lapunkhoz.

  • Tarlós: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

    Tarlós: Uniós kötöttség a dugódíj bevezetése

    A budapesti behajtási díjról, amit még a Demszky Gábor-féle városvezetés önként vállalt be a 4-es metró megépítésért, egy tíz évvel ezelőtti európai bizottsági határozat és egy érvényes szerződés rendelkezik, azt nem a főváros akarja mindenáron bevezetni – mondta a főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.