2018. december 19., szerda
Viola

Belföld

Szijjártó: Magyarország elutasítja az ENSZ menekültügyi csomagját is

Magyarország elutasítja az ENSZ globális menekültügyi csomagját is, mert az veszélyes és újabb migrációs folyamatok megindulását ösztönözheti – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető hangsúlyozta: az ENSZ a globális migrációs csomaggal párhuzamosan elkészítette annak “testvérét”, a globális menekültügyi csomagot is, amely arról szól, hogy akit a migrációs csomaggal nem tudnak behozni a főkapun, azt a menekültügyi csomaggal behoznák “a hátsó kisajtón”.


Ugyan ez a csomag menekültekről szól, de az elmúlt időben több nemzetközi vita folyt arról, miként próbálnák menekültekké nyilvánítani olyanokat, akik illegális bevándorlóként érkeznek – magyarázta.

Szijjártó Péter kifejtette: sok vitánk volt az ENSZ bürokratáival arról, hogy kiket lehet menekülteknek nyilvánítani. Mi tudjuk, hogy nem menekültválsággal, hanem illegális bevándorlási válsággal szembesültünk itt Európában – mutatott rá.


Nagyon komoly nemzetközi törekvések vannak arra, hogy az illegális bevándorlókat menekültekké nyilvánítsák, és egy globális menekültügyi csomaggal behozzák őket Európába vagy Észak-Amerikába, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok nemcsak a globális migrációs csomagot, hanem a globális menekültügyi csomagot is elutasítja – tette hozzá.

Mint mondta, a menekültügyi kérdéseket a nemzetközi jogi térben már sok nemzetközi jogszabály rögzíti, ezek elegendőek, nem szükséges ezzel az újabb csomaggal átnyúlni az ENSZ-tagállamok feje felett arra kényszerítve őket, hogy illegális bevándorlókat fogadjanak be menekültek címén.

A külügyminiszter szerint a dokumentum tehermegosztásról szól, és ez volt a “varázsszó” a kötelező betelepítési kvóták áterőltetésekor is az EU-ban. Ezért Magyarország kezdeményezte, hogy az önkéntesség határozottan kerüljön bele a szövegbe, azonban ezt elutasították, ami “rendkívül árulkodó” – fogalmazott.

Szijjártó Péter kitért rá: az ENSZ tagállamainak útvonalakat és lehetőségeket kellene biztosítaniuk a migránsoknak, hogy munkavállalási vagy családegyesítési céllal belépjenek egy ország területére – ez a csomag “legárulkodóbb” pontja – ez is mutatja, hogy nem menekültekről van szó, hanem arról, hogy azokat juttassák ide, akiket a migrációs csomaggal nem lehet.

Megjegyezte: készpénz alapú beavatkozásokkal is segítenék a migrációs folyamatokat, ami a migránskártyák további elterjesztését jelentené, a migránskártyák hatását a közvetlen közelünkben, a Nyugat-Balkánon már láthattuk.

A tárcavezető közölte: a menekültügyi csomag szerint az ENSZ elvárja a tagállamoktól, hogy a bevándorlók szabadon, ellenőrzés nélkül közlekedhessenek egy országon belül, és a letartóztatásokat, őrizetbe vételeket vissza kellene szorítani. Ez olyan biztonsági kérdés, amelyből nem engedhetünk, hiszen ez kísérlet a határsértések következmények nélkülivé tételére – vélekedett.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Európa közvetlen környezetében a konzervatív becslések szerint 30-35 millió olyan ember él, akik a saját élethelyzetük miatt bármikor elindulhatnak Európa irányába, és a globális migrációs csomag, valamint a globális menekültügyi csomag bátorítja ezeket az embereket, hogy Európába jöjjenek. Ezért Magyarország a globális migrációs csomaghoz hasonlóan a globális menekültügyi csomagot is elutasítja, és december 17-én Magyarország nemmel fog szavazni az ENSZ globális menekültügyi csomagjára.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    A karácsonyt veszélyeztetik az agresszív tüntetők

    Az év végéhez és karácsonyhoz közeledve megszokott, hogy felpezsdül az élet az utcákon. Ez idén sincs másképp, annyi különbséggel, hogy az esti séták meghittségét az elmúlt napokban felváltotta a Soros-féle randalírozó, rongáló, gyújtogató, agresszív ellenzéki aktivisták rendbontása.

  • Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Burleszk lett az ellenzékiek zaklató akciójából

    Bohócot csináltak magukból az ellenzéki képviselők, akik megpróbálták megzavarni a közmédia munkáját. Akcióikból sorra készülnek az internetes mémek, az MTV feljelentette őket, mert túlterjeszkedtek  jogaikon és azóta birtokvédelem óvja a székházat.

  • Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    Az anyagiak már nem gördítenek akadályt a gyermekvállalás elé

    A Fidesz-kormány 2010 óta jelentős, a családalapítást, gyermekvállalást támogató intézkedést hozott, ezek közül kiemelkedők a munkához kötött kedvezmények. A családi adókedvezmény évről évre emelkedik, a kisgyermekeseknek a gyed extrának köszönhetően nem kell választaniuk a munka és a család között, a nők pedig negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek, ezzel segítve a gyermeknevelést.