EUR: 329,44 Ft
CHF: 301,04 Ft
2019. december 15., vasárnap
Valér

Egyéb Dunaújváros

Szilveszter a szabadban

Alig egy hónap van hátra az év utolsó napjáig. A hagyományokhoz híven idén is egész estés buli várja azokat, akik a Városháza téren töltenék a szilvesztert. Színpadi fellépők és persze DJ szórakoztatja majd a közönséget, így aki amellett dönt, hogy szabadtéren búcsúztatja az óévet, ezúttal sem fog csalódni.

Náksi Attila is fellép a dunaújvárosi szilveszteri programban

 

A tapasztaltabbak már észrevehették, hogy minden évben a 90-es évek sztárfellépőiből válogatnak a szervezők: ennek jegyében korábban egyebek mellett a Kozmix is műsort adott a Városháza téri szilveszteri programban. Az idén sem lesz ez másképp, bár van némi csavar a „történetben”, hiszen a KisCipő zenekar a Republic együttes dalait, hitvallását közvetíti, így ápolja a néhány éve elhunyt frontember, Bódi László „Cipő” örökségét, emlékét. Minden bizonnyal elhangzik majd a Szállj el, kismadár, a Neked könnyű lehet, a Zászlók a szélben és a zenekar más kedvelt dalai.


Mellettük a szintén a 90-es évek fénykorát idéző Náksi Attila ad műsort, aki DJ-szettel szórakoztatja az egybegyűlteket. Ő sem ismeretlen a retró szerelmesei előtt, hiszen a Náksi vs. Brunner formáció előtt a Soho Party oszlopos tagjaként vált ismertté, és olyan dalok fűződnek a nevéhez, mint Az éjjel soha nem érhet véget vagy a Gyere és táncolj. A rendezvény ingyenes.

Kapcsolódó Cikkek

  • Vadvilág a Kárpát utcában

    Vadvilág a Kárpát utcában

    Igazán látványos kiállítás nyílt a RaM Művelődési Központban. Vadvilág Magyar Természetfotósok Egyesületének tárlatán a Magyarországon élő állatokat, virágokat, a természet apró csodáit, magyarországi vad tájakat tár a néző felé.

  • Kiszabadult a Mikulás!

    Több mint 260 cserkész érkezett az ország több pontjáról a Templom úti templomkertben megrendezett Szolnoki Mikulás Csatára. A csapatok kötélhúzáson, számháborún és kő-papír-ollón is összemérhették tudásukat, a fő program azonban a fogságba esett Mikulás kiszabadítása volt, akit gonosz földönkívüli lények ejtettek rabul.