EUR: 327,56 Ft
CHF: 301,78 Ft
2019. augusztus 20., kedd
István

Belföld

Több millió forintot térít vissza előfizetőinek a Vodafone

Több millió forintot térít vissza a Vodafone a 2012. november 1. és 2014. május 1. között RED VitaMAX tarifára váltó előfizetőinek a GVH eljárása eredményeként.

A cég tájékoztatása szerint az összegekeket 2019. január-februárban írják jóvá.


A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) keddi, MTI-nek küldött közleménye szerint a versenyfelügyeleti eljárásban azt vizsgálták, hogy a Vodafone megsértette-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseit RED VitaMAX tarifát népszerűsítő hirdetéseivel. Utóbbiak ugyanis nem tették egyértelművé, hogy az átlagosnál jóval rövidebb, mindössze 30 napos egyenleg-felhasználási időszak nem csak az áttérést követő feltöltésekre, hanem a korábban felhalmozott, fennmaradt egyenlegekre is vonatkozik.

Közölték: a cég az eljárás folyamán vállalta, hogy visszatéríti a korábbi egyenlegből fennmaradt, törölt összeget mindazon ügyfeleinek, akiket az említett szabály miatt hátrány ért, amennyiben az meghaladja a 100 forintot, és az érintett jelenleg is előfizetője.

A közlemény szerint a GVH elfogadta a kötelezettségvállalást, mert úgy értékelte, hogy az teljes mértékben kompenzálhatja a kárt szenvedett fogyasztók észszerűen vállalható körét. A hatóság úgy találta, hogy a vállalás elfogadható a cég által javasolt szűkítésekkel együtt is. A 100 forint alatti összegek visszatérítése ugyanis a csekély hátrány és a kapcsolódó adminisztratív terhek miatt nem elengedhetetlenül szükséges, a már nem Vodafone-os ügyfelek kompenzációja pedig – felkutatásuk nehézségei és elhanyagolható számuk miatt – nem feltétlenül indokolt.

Jogsértés megállapítása hiányában a GVH bírságot sem szabott ki – közölték.

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Óriási az érdeklődés az augusztus 20-i programokon

    Rendkívüli események nélkül zajlanak az augusztus 20-ai rendezvények Budapesten, a programokra rekord számú látogatót várnak – közölte Kovács Zoltán államtitkár, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Magyar ízek utcájában tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.

  • A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA űrszondát küld a Jupiter Európé nevű holdjára

    A NASA illetékesei megadták a hivatalos hozzájárulást ahhoz, hogy űrszondát küldjenek néhány év múlva a Jupiter Európé nevű holdjára, a jégkéreg borította holdat a lehető legnagyobb részletességgel akarják feltárni az amerikai űrkutatási hivatal tudósai.