EUR: 334,11 Ft
CHF: 304,86 Ft
2019. november 11., hétfő
Márton

Extra

25 éve halt meg Kojak, azaz Telly Savalas

Huszonöt éve, 1994. január 22-én halt meg Telly Savalas amerikai színész, akinek neve örökre összeforrt a Kojak tévésorozat főszerepével.

A filmsztár Aristotelis Savalasként látta meg a napvilágot 1924. január 21-én a New York állambeli Garden Cityben. Anyja egykor szépségkirálynő volt, bár ezt a szemrevaló tulajdonságát fia cseppet sem örökölte. A Columbia Egyetemen tanult – nem túl nagy kedvvel – pszichológiát, mert kiábrándult Freud tanaiból. A második világháború idején önként jelentkezett a hadseregbe, harc közben megsebesült, helytállásáért magas kitüntetést kapott. Leszerelése után az Állami Minisztériumba került, és az Amerika Hangja számára írogatott. Az Eisenhower-adminisztráció idején az Egyesült Államok Információs Szolgálatának igazgatója lett, majd beült az ABC Televízió híradójának rendezői székébe.


A véletlennek köszönheti színészi pályafutását, egyik színész barátja arra kérte, kísérje el egy meghallgatásra. A jelenlevő rendezőt azonban Savalas vészjósló külseje nyűgözte le, ezért őrá osztotta a szerepet.

Először az 1960-ban készült Tanú című tévéfilmben, Lucky Luciano maffiafőnök szerepében figyeltek fel rá a nézők és a producerek. Pályafutásának ebben a szakaszában többnyire kegyetlen, pszichopata bűnözőket játszott. 1962-ben Az alcatrazi madárember című börtöndrámában nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában. A rég várt főszerep azonban csak nem érkezett meg, igaz, ebben ő is ludas volt: 1967-ben kiszemelték a Bilincs és mosoly című film magányos hősének szerepére, de a producerek nem győzték kivárni, amíg az Európában pihenő színész hazahajókázik, ezért inkább Paul Newmannek szavaztak bizalmat.


Savalas védjegyévé vált kopasz fejét 1965-ben találta ki, amikor Poncius Pilátus szerepének kedvéért leborotváltatta és többé már nem is növesztette meg haját. “Mindannyian kopasznak születünk” – mondogatta később. Már világító kobakkal szerepelt a Piszkos tizenkettő, a Dzsingisz kán, a Kelly hősei című alkotásokban.

1973-ban a Marcus-Nelson gyilkosságok című, megtörtént esetet feldolgozó tévéfilmben rá osztották Kojak rendőrhadnagy szerepét. A szarkasztikus, megvesztegethetetlen, mindig nyalókát szopogató kopasz rendőr – ami egyébként az ő ötlete volt – akkora sikert aratott a nézők körében, hogy nem sokkal később már sorozatot forgattak róla. Népszerűségére visszatekintve egyszer nevetve nyilatkozta: “Legalább 60 filmet forgattam a Kojak előtt a filmipar számtalan “nagyágyújával”, de a közönség még mindig csak úgy emlegetett, hogy “Nézd csak, ott megy az a hogy-is-hívják?” A diadalt meglovagoló Savalas egy idő után teljesen átvette a sorozat készítésének ellenőrzését, beleszólt a forgatókönyvbe, a rendező és a szereplők kiválasztásába – így kaphatta meg öccse, George Stavros detektív szerepét.

Az 1978-ig futó sorozat címszerepéért 1974-ben és 1976-ban Emmy-díjjal tüntették ki. Kojak az eszményi amerikai rendőrt testesítette meg: a marcona külső alatt érző szív dobogott, az irodákban megállás nélkül sürögtek-forogtak, kávét ittak és intézkedtek, ráadásul a tettes mindig lebukott. Savalas lubickolt a későn jött népszerűségben, a tévés beszélgető-műsorok állandó szereplője lett, gyakran számot adva vitatható énektudásáról.

A Kojak után évekig feledhető, de jól fizető európai filmekben “pihent”, élte a gazdagok és híresek gondtalan életét. A nyolcvanas években néhány tévéfilm erejéig újra Kojak bőrébe bújt, sőt 1989-ben megpróbálta újraéleszteni a sorozatot, de nagyobb figyelmet szentelt azon szerepének, amelyben egy hitelkártya-társaság termékeit népszerűsítette.

A kilencvenes évek elején felfedezett prosztatarákját ugyanolyan kemény makacssággal viselte, mint amilyennek Kojakként megismerhették a nézők. A nagyvilág csak két héttel a halála előtt szerzett tudomást betegségéről, amely 1994. január 22-én győzte le.

A szenvedélyes pókerjátékos Savalas háromszor nősült, feleségeitől öt, egy barátnőjétől még egy gyermeke született. További érdekesség, hogy ő a keresztapja a napjainkban oly népszerű amerikai színésznőnek, Jennifer Anistonnak.

Kapcsolódó Cikkek