EUR: 317,77 Ft
CHF: 279,86 Ft
2019. február 19., kedd
Zsuzsanna

Belföld

41 éve a csúcson

Csaknem hatvanéves, és több mint negyven éve van a pályán, vagyis a kötélen Simet László artista. Motorozik, halálkerekezik, és a 2012-es londoni olimpia záróünnepségén is fellépett. László nemcsak a Fővárosi Nagycirkusz, hanem a világ legidősebb aktív artistája. 

Simet László 1978-ban debütált az akkori Csehszlovákiában, tehát 41 éve van a szakmában. Szülei szintén kötéltáncosok voltak, és mint mondja, az ő profilja a magas drót, amelynek lényege a veszély.


László a londoni olimpia záróünnepségén is fellépett

Amikor más élete a tét, nem lehet lezserkedni!

– 1988 óta motorozom a kötélen, van halálkerékszámom is, amellyel a Fővárosi Nagycirkuszban lépek fel, és nemrégiben mutattuk be Berlinben a szemaforszámomat. Mióta az eszemet tudom, nem akartam semmi mással foglalkozni. Én itt nőttem fel, míg mások diszkóba jártak és fociztak, én ide jöttem. Világéletemben artista akartam lenni, pedig nem vagyok egy kötéltáncos alkat –  mosolyog Simet László, a világ legidősebb aktív artistája.

– Amikor először fölmentem a drótra, féltem, de muszáj volt átmennem. Kell az egészséges tisztelet a magasság iránt, nem lehet lezserkedni, lazáskodni. Fontos, hogy akármennyire is biztosnak érzem magam, soha ne érezzem azt, hogy biztos a lábam alatt a drót, mert ez könnyelműséghez vezet – mondta Simet, aki úgy érzi, lassan abba kell hagynia a szakmát.


– 59 éves vagyok, és ha kívülről nem is látszik, én belülről érzem, hogy egyre nagyobb erőfeszítést igényel a munka, egyre több energiámat emészti fel, növekszik a sérülékenység, annak ellenére, hogy vigyázok a fizikumomra. Mindennap edzőterembe járok, próbálok normálisan élni, de érzem, hogy közel az idő. Árulkodó volt, amikor a Cirque du Soleil műsorában már nem fiatalabbra, hanem idősebbre maszkíroztak, mert velem már az volt a kunszt, hogy ennyire öreg, és mégis jó!

Rengeteg díjat kapott

Simet László 1996-ban az 1. Nemzetközi Cirkuszfesztiválon Bronz-díjat nyert. Néhány hónappal később Kínában megkapta az aranyat, majd a varsói fesztiválról is elhozta az első díjat.
Négy éve a 1o. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon szemaforszámáért Ezüst Pierrot-díjjal tüntették ki, majd a 22. Massyi Nemzetközi Cirkuszfesztiválon szintén megkapta az Ezüst-díjat.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Zsidólistázó jobbikos váltja Szávayt

    Zsidólistázó jobbikos váltja Szávayt

    Bencsik Jánost, egy másik listaállító nácit jelöl a Jobbik a nőveréssel hencegő Szávay István helyére. Bencsik Gyöngyösi Márton beszéde után maga kezdett információ gyűjtésbe azokról az ‘izraeli ügynökökről” akik szerinte uralják Amerikát.

  • Tovább bohóckodnak az ellenzékiek

    Tovább bohóckodnak az ellenzékiek

    Durva helyesírási hibával írt papírlappal érkezett tegnap a mentelmi bizottság elé két MSZP-s képviselő: Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó, akiket a túlóratörvény szavazásának decemberi akadályozása miatt ítélt illetménymegvonásra a házelnök.