EUR: 323,39 Ft
CHF: 290,89 Ft
2019. június 27., csütörtök
László

Belföld

5,8 milliárd forintra pályázhatnak háziorvosi praxisok és praxisközösségek

Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok, illetve fenntartó önkormányzatok 5,8 milliárd forintra pályázhatnak népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.

Kásler Miklós közölte, a Három generációval az egészségért elnevezésű program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezők felmérése.


A program forrásaiból egy-egy praxisközösségre 50-90 millió forint jut.

Mint mondta, a népbetegségek kialakulásának megakadályozása kulcskérdés, gyermekek esetén a megfelelő életvitel kialakítása sporttal, egészséges étkezéssel, életvitellel, de a szív- és érrendszeri problémák kialakulásában is kóroki tényező a testsúly, a mozgáshoz való viszonyulás és a dohányzás – ismertette.


Kásler Miklós hangsúlyozta, a cél a 45-65 év közötti lakosság korai halálozásának megelőzése, a dohányzás visszaszorítása, a felnőttkori elhízás megakadályozása.

Kiemelte, a program kimondottan az alapellátásra helyezi a hangsúlyt, együttműködésre késztetve a háziorvosi praxisokat és az egészségfejlesztési irodákat.

A program szakmai irányítója az Állami Egészségügyi Ellátó Központ és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet lesz.

A miniszter, aki az egészségügyért és a család- és ifjúságügyért felelős államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatót, bejelentette azt is, hogy 44 kórház nyert a családbarát szülészetek kialakítására 6,4 milliárd forint keretösszegben kiírt pályázaton.

Ezzel kapcsolatban elmondta, a kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a családdal, a családok védelmével, segítésével, és sokat tesz azért, hogy erősödjön a gyermekvállalási kedv.

A gyermekszülés körülményei, annak lefolyása azonban növeli a későbbi gyermekvállalási kedvet, és ma már általános igény a szülőktől, hogy családias, intim környezetben, de a kórház adta szakmai biztonság mellett hozzák világra gyermeküket – mondta a miniszter.

Ezért is indította el a kormány 2018-2020 között 10 milliárd forint értékben a családbarát szülészetek pályázatot, aminek első fordulója zárult le most – ismertette.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a családbarát intézeti légkör nem kizárólag egészségügyi kérdés, sokkal inkább kötődik a családpolitikai koncepcióhoz.

A pályázattal az volt a céljuk, hogy a legbiztonságosabb és legintimebb környezetet alakítsanak ki az egyes intézmények szülészeti osztályai. Elmondta, 59 intézmény pályázott, ebből 44 nyert el forrást arra, hogy infrastrukturális fejlesztéseket, eszközbeszerzéseket hajtson végre.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az alapellátási pályázathoz kapcsolódóan azt mondta, ennek a területnek az erősítése mindig is kormányzati cél volt, és remélik, a pályázatokkal jó folyamatok indulnak el, és lesz igény a megelőzésre erős hangsúlyt tevő munkára.

Kapcsolódó Cikkek

  • Óriási az érdeklődés a családtámogatások iránt

    Óriási az érdeklődés a családtámogatások iránt

    Hatalmas érdeklődés mutatkozik a nagycsaládosok körében a július elsejével életbe lépő családtámogatási elemek iránt – derült Kardosné Gyurkó Katalin a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökének, a Magyar Hírlapnak adott interjújából.

  • Egymást ölik az ellenzékiek

    Egymást ölik az ellenzékiek

    Az ellenzék továbbra sem vehető komolyan: választási csalás egymás lekutyázása, lopás övezi az ellenzéki előválasztást. Ezek közül a politikusok közel kellene kikerülnie Tarlós István jelenlegi főpolgármester ellenfelének.

  • 2200 milliárd jut a családoknak jövőre

    2200 milliárd jut a családoknak jövőre

    Az Országgyűlés szerdán kezdte meg a jövő évi költségvetés általános vitáját, a képviselők egymás után három napon tárgyalnak a kormány javaslatáról.

  • 500 ezer gyűlt össze a beteg gyerekeknek

    500 ezer gyűlt össze a beteg gyerekeknek

    Több, mint 500 ezer forint gyűjtöttek össze a leukémiában elhunyt újságíró, Blahó Dávid emlékére rendezett jótékonysági koncerten és labdarúgó-emléktornán.