EUR: 322,27 Ft
CHF: 287,27 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Külföld

A bevándorláspárti brüsszeli bürokraták megint a Soros-hálózat érdekeit védik

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint azzal, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást, a bevándorláspárti brüsszeli bürokraták megint a Soros-hálózat érdekeit védik.

Korábban az Európai Bizottság közölte: a “Stop Soros” törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárás újabb szakaszba léptették. A testület úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött a tavaly júniusban elfogadott csomag és az azzal kapcsolatos alkotmánymódosítás ügyében a magyar kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti.


Erre reagálva Völner Pál az MTI-nek azt mondta, Brüsszel mostani vezetése továbbra sem azon dolgozik, hogy megvédje a határokat és megvédje Európát, hanem azon, hogy még több migránst hozzanak be Európába. “Ezért van útjukban a magyar parlament által elfogadott Stop Soros törvény, amely büntethetővé tette a bevándorlás szervezését és finanszírozását” – fogalmazott a politikus.

Hangsúlyozta, hogy a törvény a magyar emberek akaratát tükrözi, ezért a kormány nem vonja azt vissza, az Európai Bizottság pedig következetesen és nyíltan bevándorláspárti álláspontra helyezkedik, és jogi eljárásnak álcázva politikai támadásokat indít azon országok és törvények ellen, amelyek a Soros-terv útjában állnak – mondta Völner Pál.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek