2019. november 17., vasárnap
Gergő, Hortenzia

Egyéb XIX.kerület

A felnőttek is birtokba vették az új bázist

A januári alapozást már a klub új, novemberben átadott bázisán kezdte meg a Budapest Honvéd labdarúgócsapata. Múlt kedden az NB I-ben 18 fordulót követően negyedik együttes két meghatározó játékosa, Gazdag Dániel és Nagy Gergő mutatta be az újságíróknak a 4,2 milliárd forintos állami beruházás keretében épített Magyar Futball Akadémia Utánpótlásközpontot − tájékoztatott az MTI.

Nem a konditerem a játékosok kedvence

A bemutató első állomása a kondicsarnok volt, amelyről rögtön kiderült, hogy nem a játékosok kedvenc helye. Nagy Gergő azonnal hozzátette: ennek ellenére mindannyian tisztában vannak azzal, hogy ezt a fajta munkát is el kell végezniük. A kispesti csapatnak eddig nem állt rendelkezésére jól felszerelt saját konditerem, ha erősíteni akartak, el kellett hagyniuk a pályájukat.


Minden korszerű berendezés rendelkezésre áll

− Most viszont naponta használhatjuk, ami biztos az előnyünkre válik majd. Amikor először találkoztunk egy-két feladattal, valamint eszközzel, bizony értek meglepetések bennünket − idézte a középpályás szavait a távirati iroda.

Elegáns, modern zuhanyzót kapott a létesítmény

Mint írták, az épületből kilépve közvetlen a Honvéd legendás alakjainak nevét viselő pályáknál találja magát a játékos: az öt füves, valamint két műfüves labdarúgópálya kiegészül egy műfüves kispályarendszerrel, valamint a futódombot is magába foglaló, murvás talajú erdei futópályával. Utóbbi a komplexumon kívül helyezkedik el, így lakossági igényeket is kielégít. Elhangzott: a pályák hatékony vízelvezetéssel, továbbá korszerű locsolási rendszerrel vannak ellátva, a világításnál pedig arra is ügyeltek a tervezők, hogy a környék lakóit ne zavarják meg pihenésükben a villanyfényes mérkőzések. Egy füves és egy műfüves pályán 340-340 néző befogadására alkalmas lelátó is található, a tervek szerint az NB III-as tartalékok tavasszal itt játszanák bajnoki mérkőzéseiket.


Puskás Öcsi fogadja az érkezőket

A bemutató a 104 fő befogadására alkalmas kollégiumi résszel zárult, amely szinte százszázalékos kihasználtsággal működik jelenleg. A földszinten van az étterem, a tantermek a pályákra néznek, az emeleti, kétágyas hálószobák tágasak, jól felszereltek, a közös pihenőrészen két pingpongasztal, egy csocsó és Xbox található. Gazdag Dániel − aki maga is a kispestiek akadémistája volt − elmondta: a „kiegészítő sportágak” az ő idejükben is hasonlóak voltak, amikben rendszeresen szerveztek házibajnokságokat.

A fiatalok és a tartalékok itt játsszák majd meccseiket (fotók: Keresztesi Balázs)

A jövőben a Bozsik Stadiont − amely átépítésre vár − csak a mérkőzéseken használják majd az első csapat tagjai, akiknek felkészülési bázisa megmaradna az akadémia utánpótlásközpontja.

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.