EUR: 333,81 Ft
CHF: 307,02 Ft
2019. november 14., csütörtök
Aliz

Belföld

A Honvédkórház dolgozói elfogadják az új státuszt és az ezzel járó béremelést

Az Origo információi szerint a Honvédkórház dolgozóinak közel 100 százaléka elfogadta az új, magasabb bérrel járó szerződését.

A tárcát és a Magyar Honvédség alakulatait együttesen tekintve eddig 93,5 százalék, a kórházat tekintve pedig 90 százalék juttatta vissza a nyilatkozatot. A leadott nyilatkozatok 99 százaléka elfogadta az új jogviszonyt. Az új jogviszony elfogadásáról vagy visszautasításáról szóló nyilatkozatok leadásának határideje kedd – értesült az Origo. Így a kórházban a betegellátás feltételei továbbra is adottak, a kórházban jelenleg is jelentős fejlesztések zajlanak, és a dolgozók anyagi megbecsülését újabb béremelések segítik.

A portál úgy tudja, a kinevezést visszautasítók között van ugyanakkor dr. Nádor Csaba, a koraszülött intenzív osztály (PIC) részlegvezető főorvosa és helyettese, akiknek hozzáállása jelentős részben járult hozzá ahhoz, hogy decemberben szüneteltetni kellett néhány hétre a részleg működését. Lépése azonban semmilyen fennakadást nem okoz a PIC működésében. Információink szerint utódja dr. Korcsik József, nemzetközileg is elismert neonatológus szakember lesz, aki januárban németországi praxisát feladva jött a Honvédkórházhoz, hogy ismét Magyarországon folytassa gyógyító tevékenységét – ismerteti a lap.


Kapcsolódó Cikkek