2019. november 14., csütörtök
Aliz

Belföld

A Ráday utcai kollégium használhatatlanná vált, a vizsgaidőszakot felfüggesztik

A Ráday utcai kollégium a szerda esti tűz következtében használhatatlanná vált, az érintett diákok elszállásáról sikerült gondoskodni, a vizsgaidőszakot felfüggesztették – jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke közölte, miután délelőtt az utolsó tűzfészkeket is eloltották, egyértelművé vált, hogy az épület hátsó, kollégiumi része, amely a Markusovszky tér felé esik, használhatatlanná vált, a második és a harmadik szint teljesen kiégett, az oltás pedig a többi szintet is súlyosan károsította.


A püspök elmondta azt is, hogy a tűzben elhunyt ember azonosítása folyik, továbbra is csak annyit tudnak róla mondani, hogy nem diák volt, hanem az egyik vendégszobában elhelyezett ember.

Bogárdi Szabó István köszönetet mondott a tűzoltóknak, a katasztrófavédelem munkatársainak, a rendőröknek, a IX. kerületi polgármesternek és önkormányzati dolgozóknak, a tüzet észlelő és társaik menekülését segítő diákoknak, valamint a kormánynak, amely felajánlotta segítségét az újjáépítésben.


Kitért arra is, hogy már érkeztek tárgyi és pénzbeli felajánlások is, utóbbiak az egyetem bankszámlájára (11705008-20492223) várják és kérik, hogy a rovatban tüntessék fel “tűzeset”. A tárgyi felajánlásokat a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai koordinálják majd.

Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) stratégiai rektorhelyettese bejelentette, hogy a hittudományi karon a vizsgaidőszakot felfüggesztik, és azoknak, akik még nem végeztek a vizsgáikkal, egyéni tanrendet biztosítanak.

A kollégiumban nem csak a KRE diákjai laktak. Azokat az egyetemeket, amelyeknek diákjai szintén érintettek, arra kérik, hogy tegyék lehetővé a vizsgaidőszak meghosszabbítását vagy egyéni tanrend igénylését – mondta a rektorhelyettes.

Megköszönte a társintézményeknek a kollégiumi helyek felajánlását, és elmondta, úgy tűnik, hogy a következő félévben minden hallgatót el tudnak majd helyezni.

A kiosztott sajtóanyag szerint az egyetem kétmillió forintot különített el, amelyből gyorssegélyt biztosítanak a diákoknak, de szükség esetén tovább növelik az összeget.

A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár és a Bibliamúzeum is. Ezek nem sérültek meg, de a levéltár anyaga veszélyben van a vízszivárgás miatt.

A Károli Gáspár református Egyetem Ráday utcai kollégiumában szerda este keletkezett tűz, az épületet mintegy 80 embernek kellett elhagynia. Az oltási műveletek közben egy megégett holttestet találtak a harmadik emeleten, a lépcsőfordulóban.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtt megerősítette azt a kormányzati szándékot, hogy a kollégium újjáépítéshez szükséges összes anyagi forrást rendelkezésre bocsátják.

Kapcsolódó Cikkek