EUR: 317,58 Ft
CHF: 280,30 Ft
2019. január 22., kedd
Artúr, Vince

Belföld

A szocialisták elvettek egy havi nyugdíjat

A nyugdíjasok idén is számíthatnak a kormányra – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten újságíróknak.

A kormánypárti politikus kijelentette, a kormánypártok ebben az évben is vállalják, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét.


Azt szeretnénk, ha a magyar gazdaság elmúlt években elért eredményeiből részesülnének a nyugdíjasok is, hiszen “ők azok, akik az elmúlt évtizedekben keményen dolgoztak ezért az országért” – fogalmazott.

Dunai Mónika azt mondta: a Gyurcsány-kormány idején az idősek csak megszorításokra számíthattak. A szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat, a balliberálisok kormányzásuk idején elértéktelenítették a nyugdíjakat és megdrágították az életet, háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére az alapvető élelmiszerek áfáját, és mindezeken felül kórházi napidíjat és vizitdíjat is akartak fizettetni az emberekkel – sorolta.

Hozzátette: az ellenzéki pártokra a nyugdíjasok továbbra sem számíthatnak, hiszen nem támogatják azokat az intézkedéseket, amelyekkel a kormány a nyugdíjasok életét igyekszik megkönnyíteni. Példaként említette a nyugdíjprémiumot és az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Demetervin Pincészet – Délceg

    Demetervin Pincészet – Délceg

    A 2017-es évjáratú Délceg nevű furmint és hárslevelű házasítású bora nyerte el “Debrecen Város Fehér Bora 2019” címet.

  • Nyomoznak az MTVA-ban randalírozók ellen

    Nyomoznak az MTVA-ban randalírozók ellen

    Nem számítottak hivatalos személynek azok az ellenzéki politikusok, akik szabályosan megostromolták az MTV stúdióit múlt év decemberében, ezért ellenük és nem az őket az épületből eltávolító fegyveres biztonsági őrök ellen indít nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

  • Brüsszel pénzt adna Sorosnak

    Brüsszel pénzt adna Sorosnak

    Jogállamisághoz kötnék az uniós kifizetéseket, illetve rengeteg pénzt adnának civil szervezeteknek az Európa Parlamenti képviselők, akik mindkét indítványt megszavazták múlt csütörtökön.

  • Teljesen megújul a SOTE

    Teljesen megújul a SOTE

    Teljesen megújulhat a Semmelweis Egyetem – jelentette ki Merkely Béla, az intézmény rektora hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.