2019. november 21., csütörtök
Olivér

Belföld

Ágyba csalta híveit a zalai Jézus

Kuruzslás miatt indult nyomozás a „zalai Jézus” néven elhíresült teskándi férfi ügyében – tudta meg a Lokál a rendőrségtől. A 65 éves T. Miklós elképesztő szektát hozott létre, híveinek azt hazudta, hogy ő maga Jézus Krisztus, ezzel pedig megtévesztett fiatal nőket csalt az ágyába.

A botrány augusztusban robbant ki, amikor T. Miklóst néhány dühös tanítványa felelősségre vonta. Azt kifogásolták, hogy a maga köré épített, mintegy 400 fős szekta tagjait félrevezette, a jótékony célokra begyűjtött pénzt magára költötte. A naiv, megtévesztett fiatal (gyakran 18-20 éves) lányokat pedig ágyába vitte. A Ripost szerint a 65 éves férfi Jézus reinkarnációjának nevezte magát.


A teskándi férfi háremet tartott (Fotó: Ripost)

– Azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen kiválasztott nő, és már 2000 éve is együtt voltunk, mert ő Jézus, én pedig Mária Magdolna vagyok! – mesélte a lapnak az egyik elcsábított nő, aki akkor jött rá, hogy nem ő az egyetlen „kiválasztott”, amikor szintén szektatag barátnője kezén meglátta nagymamája gyűrűjét, amit előzőleg ő adott a férfinak.

A magát Jézusnak hazudó T. Miklós ugyanis a szektájába tartozó fiatal nőket igyekezett elcsábítani. Az aktusok rövid ideig tartottak, a szektavezér gyakran elvárta, hogy utána kávét is főzzenek neki tanítványai, akiknek – mivel ő nem volt hajlandó óvszert húzni – fogamzásgátlót kellett szedniük. Ő maga potencianövelővel serkentette magát.


Külön felháborító, hogy az ál-Jézus hívei közül sokan betegség miatt fordultak hozzá – az egyik nőt például melldaganat miatt „kezelte” –, ő pedig nyolcezer forintot kért a „gyógyító szeánszért” – ennek során feküdt le áldozataival.

A Lokál Teskándon megtalálta T. Miklós egyik csalódott tanítványát, aki társaival csalásért és kuruzslásért augusztusban feljelentette mesterét. Elmondása szerint nem a bosszú volt a célja, csak vissza akarta kapni a pénzét, de a „zalai Jézus” csak kiröhögte. Találkoztunk olyan tanítvánnyal is, aki a mai napig hisz mesterének, szerinte a fentiek csak kitalációk.

T. Miklós luxusautókra, házakra, nyaralókra költhette a híveitől kicsalt pénzt, ottjártunkkor is két méregdrága négykerekű állt a kertjében. Bár szomszédai szerint otthon volt, nem nyitott ajtót munkatársunknak.

A rendőrség úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az ügyben kuruzslás gyanúja miatt folyik nyomozás.

 

Kapcsolódó Cikkek

  • Falmászás vagy libaséta?

    Falmászás vagy libaséta?

    A közösségépítésnek rengeteg formája van, amelyek az évek során mind egyetlen célt szolgálnak: valami olyan kapaszkodót találni, amelyben egy adott közösség – munkahelyi, települési – valamilyen közös értéket teremt és ez által egymásra talál.

  • Karácsony mindennap sofőrrel jár

    Karácsony mindennap sofőrrel jár

    Talán már meg sem lepődünk Karácsony újabb ferdítésén, miszerint az újonnan megválasztott főpolgármester, igyekszik magát igazi zöldnek beállítani, ezért mindenhol hangsúlyozza, hogy tömegközlekedéssel és biciklivel jár.

  • Kiderült, ki zsarolhatta Borkait

    Kiderült, ki zsarolhatta Borkait

    A korábbi válogatott labdarúgó, P. József zsarolhatta meg az időközben a Fideszből kilépett és polgármesteri mandátumáról lemondott győri polgármestert, Borkai Zsoltot, az önkormányzati választások előtt nyilvánosságra került szexvideóval.