EUR: 329,35 Ft
CHF: 303,11 Ft
2019. augusztus 24., szombat
Bertalan

Egyéb IX.kerület

Bácsi Péter: Remélem, versenyzőként és edzőként is lesznek még sikereim

Bácsi Péter volt az egyetlen magyar birkózó, aki aranyérmet, és ezzel együtt világbajnoki címet tudott szerezni a Budapesten rendezett világbajnokságon. A Ferencváros  35 éves klasszisa most elárulta, amellett, hogy a saját edzéseit végzi, elsősorban a fiatalok felkészülését segíti majd.

Bácsi Péter az egyetlen magyar aranyérmet szerezte a budapesti világbajnokságon. Mostantól azért dolgozik, hogy többen kövessék az ő példáját (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Ferencváros versenyzője 2007-ben szerezte meg első felnőtt bajnoki aranyát.  Hosszú pályafutása során ötször nyert magyar bajnokságot, melyen még két bronz- és négy ezüstérmet szerzett. Európa-bajnokságokon 2010-ben bronz-, 2011-ben ezüstérmet nyert, míg 2008-ban és 2014-ben nem talált legyőzőre. Miként a 2014-es és a mostani, 2018-as budapesti világbajnokságon sem.


Az aranyérem megszerzése után nem nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban, de most sok mindenre fény derült: a Magyar Birkózó Szövetség a közelmúltban jelentette be, hogy Bácsi Péter és Módos Péter segíti a jövőben Sike András szövetségi kapitányt a kötöttfogású válogatottnál.
– A válogatottban vannak velem egyidős rutinos birkózók, akik saját maguktól is tudják, mennyi edzésmunkát kell végezniük, így a jövőben nekem elsősorban nem Kiss Balázs, vagy Lőrincz Tamás felkészülését kell segítenem, hanem a fiatalokét – mondta  a budapesti birkózó-világbajnokság egyetlen aranyérmese, aki hozzátette, több mint húsz éve, 1995 óta dolgozik együtt Sike Andrással.
– Igaz, eddig edző-versenyző munkakapcsolat volt közöttünk, a jövőben ez egy picit megváltozik. Igyekszem mindenben segíteni a közös munkát – mondta a Ferencváros versenyzője, aki úgy gondolja, még nem dőlt el, hogy a következő világversenyekre milyen minőségben utazik majd.
– Bízom benne, hogy edzőként és versenyzőként is lesznek sikereim még.

Kapcsolódó Cikkek