EUR: 334,51 Ft
CHF: 305,94 Ft
2019. november 18., hétfő
Jenő

Egyéb Dunaújváros

Belevágtak a Gorillák

Elkezdték a felkészülést a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapatának játékosai. Az alakulat a műfüves pályán készül az előtte álló kihívásokra, és a közeljövőben edzőtáborokat is szervez majd, amelyek a bajnokságra való hangolódást szolgálják majd.

Ősztől Bachrathy Kornél irányítja a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz csapatának szakmai munkáját. A vezetőedző a csapat honlapjának adott interjút az együttes felkészüléséről: a gorillák január végén kezdtek bele a tréningekbe a műfüves pályán. Mint azt a szakvezető elmondta, Grátz Vilmos válogatott szövetségi kapitányként folytatja pályafutását, emiatt nem tudta folytatni munkáját a dunaújvárosi csapatnál. Hozzátette: az aktív játékosok is segítik a felkészülés irányítását. A gorillaz.hu-n olvasható nyilatkozatban  Bachrathy Kornél elmondta: az, hogy a HFL helyett visszatértek a Divízió I-be, megnövelte az edzéslétszámot, így a gyakorlások hatékonyabbak.


Bachrathy Kornél (középen) irányításával végzik edzéseiket a Gorillák

Elárulta: több városból is érkeznek játékosok, így egyebek mellett Székesfehérvárról, Budapestről és Szekszárdról is. Az interjúban az elvárásokról, az idénybeli tervekről is szó esett: „a HFL-ből a Tigers és az Eagles is visszalépett a miénkkel egyező okok miatt, illetve feljött a Heroes és a Sparks is a Div II-ből. Az egyik legerősebb csapat továbbra is azt gondolom a Crushers lehet, illetve a nekünk rendre meglepetéseket okozó Cowbells 2-t sem lehet leírni. Változatos, nehéz meccseket várok, nem lehet majd sokat hibázni, könnyen lemaradhatunk a rájátszásról ha nem hozzuk a kötelező meccseket. De idén már minden erőnket erre az osztályra fordítjuk majd. Tavaly a B csapatunk döntőt tudott játszani, most mindenkivel kiegészülve akár dominálhatjuk is a bajnokságot. Izgalmas lesz ebben biztos vagyok, a döntőben való szereplést pedig nem lehet megunni, jó lenne újra átélni” – olvasható a gorillaz.hu-n Bachrathy Kornél nyilatkozata. Az együttes március 2-ától a Budapest Eaglesszel, március közepétől pedig a Budapest Titansszal szervez közös edzőtábort. A bajnokság első mérkőzését március 24-én játssza a Gorillaz.

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.