2019. február 16., szombat
Julianna, Lilla

Külföld

Észak-koreai delegáció tárgyal Washingtonban

Magas rangú észak-koreai delegáció érkezett helyi idő szerint csütörtök éjjel Washingtonba, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető második csúcstalálkozójáról tárgyaljon.

Az észak-koreai delegációt a Kim Dzsong Un jobbkezeként számon tartott Kim Jong Csol vezeti, aki a diktatúrát irányító állampárt, a Koreai Munkapárt központi bizottságának alelnöke.


Bár a hivatalos programot még nem hozták nyilvánosságra, amerikai sajtóinformációk szerint az észak-koreai politikus pénteken dél körül találkozik Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel. Sajtóértesülések lehetségesnek tartják azt is, hogy Kim Jong Csol, aki az Egyesült Államokkal folytatott nukleáris témájú megbeszélésekért felelős főtárgyaló, a Fehér Házban látogatást tesz Donald Trump amerikai elnöknél.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség – az amerikai sajtóban is idézett – értesülései szerint a háromtagú küldöttség levelet hoz Kim Dzsong Untól az amerikai elnöknek. Donald Trump nemrégiben ismételten kifejezte óhaját, hogy találkozzék az észak-koreai vezetővel.


Kim Jong Csol legutóbbi, november elejére, az ENSZ-közgyűlés ülésszakára tervezett találkozóját Mike Pompeóval az utolsó pillanatban lemondták. Washington és Phenjan az év elején vette fel ismét a kapcsolatot, miután újévi beszédében Kim Dzsong Un késznek mondta magát “bármikor” találkozni Donald Trumppal.

Kim Jong Csol és Mike Pompeo mostani megbeszélésére akkor kerül sor, amikor – szintén sajtóhírek szerint – Vietnamban, vagy Thaiföldön folynak az előkészületek Donald Trump és Kim Dzsong Un második csúcstalálkozójára.

Kim Jong Csol a múlt héten Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnökkel tárgyalt.

Kapcsolódó Cikkek