EUR: 322,27 Ft
CHF: 287,27 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Egyéb Nyíregyháza

Fejlesztik a Tófürdőt

Nyíregyháza egyre inkább a népszerű fürdővárosok sorába emelkedik, amit az is bizonyít, hogy tavaly a szallas.hu, mint a hazai piacvezető szállásközvetítő portál versenyében az Év turisztikai attrakciója 2018-ban az Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett (azt megelőző évben pedig a Nyíregyházi Állatpark…). A fejlesztés ezúttal a „kistestvérnél”, a Tófürdőnél folytatódik, amely bátran mondhatjuk, hogy a városlakók kedvenc kikapcsolódási helyszíne nyáron, Sóstón.

Hogy az idén még nagyobb legyen a vonzereje, arról a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt., mint üzemeltető projektje gondoskodik, mely a bontással már meg is kezdődött az elmúlt napokban. A vezérigazgató, dr. Podlovics Roland tájékoztatása szerint új főbejáratot is nyitnak, erről pedig egy olyan folyosóra juthatnak a vendégek, ahol az öltözőkabinok, -szekrények és vállfás öltözők mellett új vizesblokkok és zuhanyzók is várják őket. Zuhanyzó pluszban is készül: a homokos területre vezető új, akadálymentes lejárat két oldalán, meg a füves részen. De a tópart rekonstrukciója más pontokon is látványos lesz: térköves sétányok, lépcső és homokos plázs is segíti majd a közlekedést és a pihenést. Figyelnek a műemlék jellegre is, megújul a fogadóépület homlokzata (természetesen a belső rekonstrukció sem marad el), a gyerekek örömére új csúszda épül, a meglévők felújítása mellett újabb napozóstégeket készítenek, rendezik a zöldfelületet, csinosítják a kerítést, és ingyenes wifihálózat is szolgálja majd a pihenni vágyókat. A 220 millió forintos fejlesztés idén nyárra készül el.


A 220 millió forintos beruházás idén nyárra készül el

A munkálatok során figyelnek az épület műemlék jellegére is

Kapcsolódó Cikkek

  • GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra

    GasztroSopron Bortúra címen várnak mindenkit egy egész várost behálózó bortúrára, ahol 11 helyszínen 11 soproni és 11 nem soproni borásszal találkozhatnak a résztvevők június 15-én 14 és 22 óra között.

  • Légy szíves! Légy színes!

    Légy szíves! Légy színes!

    Nem mindennapi kiállítás nyílt a Zsókavár Galériában, ahol a kerületben található Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonának MásKépp Műhelyében alkotók műveit tekinthetik meg.