2019. október 18., péntek
Lukács

Külföld

Félmillió dolláros kártérítést fizetnek egy politikusnak, mert eltörték a bordáját

Egy bírósági döntés értelmében Rand Paul kentuckyi republikánus szenátornak 580 ezer dolláros kártérítést kell kapnia a szomszédjától, aki megtámadta és eltörte a politikus bordáit.

A szenátor a bírósági döntés után közleményben hangsúlyozta: reményei szerint “az ítélet egyértelmű üzenet, hogy az erőszak nem válasz – soha és sehol”.


A szenátor 2017 őszén kentuckyi otthonában fűnyírás közben összeszólalkozott a szomszédjával a kert rendben tartása miatt, mire a szomszéd nekitámadt és három bordáját is eltörte. A törések miatti kötelező fekvéstől Paul tüdőgyulladást is kapott. A politikus pert indított, amelyben szerdán hoztak ítéletet.

A három napig tartó tárgyaláson a politikus tanúvallomásában elmondta: amikor szomszédja, René Boucher nekirontott, percekig alig kapott levegőt és az életét féltette.

Boucher bűnösnek vallotta magát, de azzal védekezett, hogy “elege lett” a szenátornak abból a szokásából, hogy a levágott füvet és más kerti hulladékot rendszeresen a közös kerítésük mellé bálázta. A 60 éves férfi – aki a szenátorhoz hasonlóan szintén orvos – leszögezte, hogy a támadásnak nem voltak politikai okai.

A bíróság 375 ezer dollárt büntetésként, a többi összeget pedig a fájdalomért és a szenvedésért, valamint az orvosi költségekre ítélt meg Rand Paulnak.

A vádlott ügyvédje közölte: fellebbeznek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megszületett a megállapodás a brexitről

    Megszületett a megállapodás a brexitről

    Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről – jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön.

  • Orbán Viktor: Visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet

    Orbán Viktor: Visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet

    Ha Törökországból nem Szíria, hanem Európa felé indul újra a felerősödő migrációs hullám, akkor Csehország, Lengyelország és Szlovákia kész segítséget nyújtani Magyarországnak határai megvédéséhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a visegrádi országok EU-csúcs előtti brüsszeli egyeztetését követően, csütörtökön.

  • Ismét migránsok százai érték el a görög partokat

    Ismét migránsok százai érték el a görög partokat

    Továbbra sem apad a Görögországot érő migrációs hullám, az utóbbi egy napban legalább 474 menedékkérő érkezett a görög égei-tengeri szigetekre – közölte az athéni polgári védelmi minisztérium és parti őrség csütörtökön.