EUR: 319,72 Ft
CHF: 280,32 Ft
2019. április 20., szombat
Tivadar

Külföld

Franciaország vonzereje jelentősen visszaesett

Franciaország vonzereje – amely Emmanuel Macron államfővé választását követően “hallatlan mértékben” megnőtt – a jobb életkörülményeket követelő sárgamellényesek egyre erőszakosabb tüntetései miatt jelentősen visszaesett – vélte kedden Frédéric Sanchez, a legjelentősebb francia munkáltatói szövetség (Medef) nemzetközi szekciójának elnöke.

“Az ország attraktivitása összeomlott” – mondta a szervezet székházában rendezett sajtóbeszélgetésen a Medef vezetője, aki azt tapasztalta decemberben hivatalos útjain az Egyesült Államokban, Kínában és Bahreinben, hogy a nemzetközi hírtelevíziók a sárgamellényes tüntetéseket kísérő zavargások képeit mutatják folyamatosan.


“Az Egyesült Államokból nézve az embernek az a benyomása, hogy Franciaországban polgárháború van” – fogalmazott Frédéric Sanchez, aki szerint az amerikai, japán és kínai turisták száma visszaesett, mert a külföldiek “félnek Franciaországba jönni”.

A Medef International vezetője a 2005-ös külvárosi zavargásokhoz hasonlította az elmúlt hónapokban Franciaországról kialakult képet.


“Külföldön most súlyosabb a helyezet, mert ez látható. Nincs olyan üzletember, aki az életének egy adott pillanatában ne járt volna már a Champs-Elysées sugárúton” Párizsban, ahol szombatonként a kormány adó- és gazdaságpolitikája elleni sárgamellényes megmozdulások rendszeresen összecsapásokba torkollanak a rendőrökkel – emlékeztetett a gazdasági szakember.

A Medef nemzetközi szekciójának fő tevékenysége a francia vállalatok nemzetközi helyzetének megerősítése, elsősorban a feltörekvő és a fejlődő országokban.

“Mindannyian jól tudjuk, hogy könnyű a piaci részesedéseket elveszíteni, de bonyolult azokat visszaszerezni” – hangsúlyozta Frédéric Sanchez.

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter vasárnap megismételte, hogy a sárgamellényes mozgalom “sokba kerül a francia gazdaságnak”. A tárcavezető szerint a tüntetéseket kísérő zavargások 0,1 százalékpontot vettek el 2018-ban a negyedik negyedévi gazdasági növekedésből.

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők november 17-én vonultak először utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén jogosnak nevezve a társadalmi elégedetlenséget több olyan intézkedést is bejelentett mintegy 10 milliárd eurós összegben, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása. A kormány álláspontja szerint már csak egy radikalizálódott kisebbség folytatja a megmozdulásokat, amelyeken egyebek mellett a vagyonadó visszavezetését és az állampolgári kezdeményezésű népszavazás intézményének bevezetését is követelik.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Megerősítette a lengyel besorolásokat a Moody’s

    Megerősítette a lengyel besorolásokat a Moody’s

    Megerősítette Lengyelország államadósság-kötelezettségeinek elsőrendű “A2” osztályzatát a Moody’s Investors Service, elsősorban a lengyel gazdaság stabil és robusztus növekedésével indokolva a lépést.

  • Már kétmillió migránskártyát osztott ki Brüsszel!

    Már kétmillió migránskártyát osztott ki Brüsszel!

    Brüsszel ahelyett, hogy gátat szabna az Európa területére áramló migránsoknak, még jobban támogatja őket és pénzzel teli bankkártyákat osztogat nekik. Már közel kétmillióan kaptak migránskártyát, miközben Magyarország óvja határait, de a határvédelemre költött, magyar költségvetési forrásból, semmit nem térített meg az EU – írja a Magyar Nemzet.