EUR: 323,43 Ft
CHF: 290,88 Ft
2019. június 27., csütörtök
László

Egyéb Nyíregyháza

Győzött a színház szeretete

A Madách Színház Rocksuli című előadása valószínűleg örökre meghatározó élmény marad a nyíregyházi születésű Kádár Szabolcs János számára, hiszen két év értékesítői munka után ezzel a darabbal tért vissza a színpadra. Szabadúszó színészként természetesen más teátrumok darabjaiban is látható, mellette pedig a Super Troupers nevű formációval járja folyamatosan az országot. Fiatal édesapaként ügyesen kell egyensúlyoznia a család és a karrier között, de szerencsére felesége, Nyirkó Krisztina is szakmabeli, így a fellépésekkel járó bizonytalan időbeosztás nem okoz különösebb gondot a kapcsolatukban.

Most ment le a Rocksuli „téli” blokkja, hány előadásotok volt összesen?


Decemberben és januárban is tíz-tíz alkalommal szerepeltem a darabban, de mivel váltva játsszuk, összességében sokkal több előadás ment le. Tavaly szeptemberben mutattuk be a Rocksulit a Madáchban, és azóta töretlen a népszerűsége, mi, színészek is nagyon szeretjük.

Kádár Szabolcs János
Fotó: Mészáros Diána

A Madáchon kívül hol láthatnak még a nézők?


A veszprémi Pannon Várszínházban A Pál utcai fiúk című darabban. Tartalmilag ugyanaz az előadás, mint a Vígszínházban futó – ugyanaz a zene, ugyanaz a forgatókönyv, csak más szereposztásban és rendezői koncepcióban. Nemcsak a Hangvillában lépünk fel vele, hanem járjuk vele az országot: februárban visszük Vácra, Paksra és Gödöllőre is. A színházi előadásokon kívül még a Super Troupers nevű négyfős formációban találkozhatnak velem a nézők. Először egy ABBA-műsorra kértek fel minket – innen ered a névválasztás –, de azóta több más műsorunk is van. Most nyáron volt például az első élő zenekaros fellépésünk a szigetmonostori Kékevező Fesztiválon. Mind a négyen szervezzük a közös fellépéseket, de mellette természetesen mindenkinek megvan a maga munkája: van, aki szinkronizál, van, aki zenét szerez, és van, aki színészként dolgozik, mint jómagam.

A rengeteg fellépést hogyan tudod összeegyeztetni a családi élettel?

Szerencsére a feleségem is szakmabeli – Kriszti a kecskeméti Ciróka Bábszínház tagja –, így elég türelmesen viseli, hogy állandóan úton vagyok. Decemberben nagyon brutális volt az időbeosztásom, volt, hogy négy nap alatt kilenc helyen léptem fel. Akkor azért már finoman rám szólt, hogy jó lenne, ha otthon is eltöltenék némi időt. Igaza volt, és ebben még fejlődnöm kell, meg kell találnom az egyensúlyt a karrier és a család között. Kisfiunk, Vince már másfél éves, ha mindketten próbálunk vagy fellépünk, akkor Kriszti anyukája szokott vigyázni rá. Vincével szerencsénk van, nagyon jó baba, de ez leginkább a feleségemnek köszönhető, aki rendkívül tudatosan készült az anyaságra. Első perctől kezdve olyan magabiztossággal tartotta a kezében a kicsit, mintha egész életében ezt csinálta volna.

Kádár Szabolcs János feleségével, Nyirkó Krisztinával, és kisfiukkal Vincével

Szabolcsba milyen gyakran tudtok hazalátogatni?

Sajnos nem túl gyakran, egy évben csak kétszer-háromszor tudunk hazamenni. A szüleim Biriben élnek, a két nővérem Nyíregyházán és Nagykállóban alapított családot. Februárban lesz alkalmam találkozni velük, ugyanis a volt iskolámban, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban lépek fel az intézmény éves jótékonysági bálján, amelyre egykori osztályfőnököm hívott meg. Nyíregyháza más szempontból is fontos szerepet játszott az életemben, hiszen a Hang-Szín Tanoda tagjaként itt ismerkedtem meg a musicallel és a színészettel, ami végül a jövőmet is meghatározta. Bár érettségi után a Corvinusra mentem tanulni, és a színészi karrieremben is volt egy rövidebb szünet, amikor értékesítéssel foglalkoztam, a színház szeretete örökre megmaradt.

Kádár Szabolcs János és Kiss Ernő Zsolt a Rocksuliban
Fotó: Jardek Szabina

A szüleid mit szóltak hozzá, hogy végül a színészetet választottad?

A szüleim mezőgazdasággal foglalkoznak, kétkezi munkásemberek, akiknél a kézzelfogható dolgoknak van értékük, és valljuk be, a színház nem feltétlenül ilyen. De megértették a döntésem, és nagyon büszkék rám. Sokáig bennem is ott motoszkált, hogy talán valami földhözragadtabb szakmát kellene választanom. Viszont mára már tudom, hogy az énekemmel és a játékommal is adhatok az embereknek – ha nem is kézzelfogható dolgokat, de energiát, jókedvet, értéket. Nekem ez nem is munka, hiszen imádom, amit csinálok! Szeretném magam továbbfejleszteni, ezért februárban beadom a jelentkezésem a Szegedi Tudományegyetem ének szakára, úgy érzem, hogy 30 évesen ez még belefér.

Kapcsolódó Cikkek