2019. február 18., hétfő
Bernadett

Belföld

Gyurcsány és a szocialisták elvették a lehetőséget a magyar vállalkozásoktól

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Gyurcsány és szocialisták elvették a lehetőséget a magyar vállalkozásoktól.

Böröcz László hétfőn a közmédiának nyilatkozva azt mondta: Magyarország jobban teljesít, amióta hátat fordított a baloldal rossz gazdaságpolitikájának.


Akkor sorozatos adóemelésekkel sújtották a cégeket, különösen a magyar agrár- és élelmiszeripari szektort lehetetlenítették el, előnyhöz juttatva a külföldi gazdasági szereplőket. Kormányzásuk alatt a töredékére csökkent a magyar élelmiszeripari vállalkozások száma, és teljesen leépült a magyar húsipar – sorolta a fideszes politikus.

Hozzátette: ezzel óriási károkat okoztak a magyar gazdaságnak és élelmiszeriparnak, munkahelyek ezreit szüntették meg.


Böröcz László hangsúlyozta: a Fidesz kormányzása óta Magyarország tartós és stabil gazdasági növekedési pályára állt, a magyar vállalkozások is sorra megvalósíthatják beruházásaikat, amelyeket adócsökkentéssel, gazdaság- és vidékfejlesztési támogatásokkal, valamint államilag támogatott kölcsönökkel segítenek.

Újraindult a magyar élelmiszeripar is, a magyar árut egyre többet vásárolják mind idehaza, mind külföldön – mondta.

Kérdésre a dolgozóit elbocsátani kényszerülő Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-ről közölte: ha a kormány azt ígérte, hogy segít, akkor így is tesz majd, a konkrét intézkedéseket valószínűleg a pénzügyi tárca dolgozza ki.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Sneider magyar SS-t alapított

    Sneider magyar SS-t alapított

    Rendőrségi jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy Sneider “Roy” Tamás, a Jobbik jelenlegi elnöke olyan neonáci hálózat megszervezésében gondolkodott a ’90-e sévekben, amely összefogta volna az elszórt hazai szkinhed-csoportokat.