2019. január 23., szerda
Rajmund, Zelma

Egyéb II.kerület

Itt indul az iskolabusz-mintaprogram

A II. kerületben indul el a fővárosi iskolabusz-mintaprogram. Az ütemterv szerint 2019 I. és II. negyedévében a szakmai partnerek feltérképezése és bevonása mellett kérdőíves kutatásokat végeznek a kerületben iskoláskorú gyerekeket nevelő családok körében az utazási szokásokról. 2019 III. és IV. negyedévében néhány intézményben kísérleti jelleggel bevezetik az iskolabusz-szolgáltatást, majd egy év múlva az egész II. kerületben.

A II. kerületben 15 állami fenntartású iskola mellett számos egyházi és magániskola is működik, a tanulók létszáma meghaladja a 10 ezer főt. A Klebelsberg Központ által fenntartott iskolákba 8600 gyermek jár, ebből 5100 rendelkezik II. kerületi állandó lakcímmel. Az agglomerációból és a szomszédos kerületekből is sokan jönnek ide.


Láng Zsolt polgármester elmondta, az iskolabusz-hálózatnak elsősorban biztonságosnak kell lennie, a biztonsági szempontoknak meg kell jelenniük a gépjárművek állapotában, valamint a sofőrök, az útvonalak, illetve a fel- és leszállási helyek kiválasztásában is.

– Fontos szempont a családbarát megoldások használata, vagyis a rendszernek rugalmasnak kell lennie, hogy a legváltozatosabb igényű családok életét érdemben meg tudja könnyíteni. A megbízhatóság mellett kiemelt szempont az is, hogy a program környezetbarát legyen: csökkentse a városi forgalom okozta zaj- és levegőszennyezést, ezért azt tervezik, hogy alapvetően elektromos járművekre alapozzák a rendszert. A polgármester hozzátette, az iskolabusz-hálózatot a közösségi szempontokat figyelembe véve fejlesztik: feltérképezik és megszólítják a szakmai partnereket, az előkészítésbe bevonják az oktatási intézményeket és a családokat.


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és országgyűlési képviselő elmondta, a Láng Zsolt vezetésével induló iskolabusz-mintaprogramnak két kiemelt célja van: hogy a családok és a tanulók terheit csökkentve biztonságos megoldást találjon a gyerekek iskolába szállítására, valamint hogy segítségével csökkenjen a forgalom a városban, valamint mérséklődjenek a környezetet terhelő káros hatások. Így javulhat az iskolák elérhetősége, ezért az iskolabusz-hálózat elindítását a kormány is támogatja.

Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő bejelentette, a magyar buszgyártás abban a helyzetben van, hogy az iskolabuszprogram számára a buszok gyártását és szállítását vállalni tudja.

Kapcsolódó Cikkek