EUR: 322,37 Ft
CHF: 287,51 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Egyéb Hódmezővásárhely

Játékosan ismerkedtek az iskolai élettel

Nyílt napra invitálta a Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola a következő tanév első osztályosait. 55 kisdiák nyerhet felvételt az intézménybe, a bemutatóórákat a leendő tanítók tartották meg. Emellett a résztvevő családok képet kaphattak a szakkörökről, az itt folyó tehetséggondozásról, a nyelvtanulási és sportolási lehetőségekről, vagy akár a zenei képzés formáiról is.

Megtudhatták többek között azt is, hogy miként válnak a napközis rendszerű iskolai oktatás mindennapjainak részévé a keresztényi értékek. Az intézmény alapvető arculata a keresztényi nevelés. Katolikus és református vallásúakat fogadnak, azonban nem feltétel, hogy a jelentkező gyermek meg legyen keresztelve. Harmadik osztályban van egy közös keresztelkedés, illetve a negyedik osztályban van első áldozás, valamint reformátusoknak konfirmálás. Az iskola nevelési és oktatási programját is áthatja a vallásos szemlélet, az idejáró diákok gazdag és szilárd erkölcsi nevelésben részesülnek. A napot imával kezdik, illetve az étkezések előtt is van ima.


Az óvodások és szüleik megismerkedhettek az első osztályos tanítónénikkel és napközis tanárokkal is, és részt vehettek matematika és magyar irodalom órákon is

Kapcsolódó Cikkek