EUR: 322,37 Ft
CHF: 287,51 Ft
2019. június 17., hétfő
Laura, Alida

Egyéb Sopron

Kiállítás Árpád-házi Szent Margitról

Krisztusi értékrend szerint nevelik az ovisokat

Kiállítással készülnek Árpád-házi Szent Margit ünnepére a Szent Orsolya Tagóvodában. A város legújabb óvodáját tavaly adták át, ahol krisztusi értékrend szerint nevelik a kicsiket. Oláh-Locsmándi Zsófia óvodavezetővel beszélgettünk.


Minden nap imádkoznak az óvodában
Fotó: Kóczán Bálint

– Mit jelent Szent Margit önöknek?

– Óvodánk Árpád-házi Szent Margit néven kezdte meg működését, ezért is tartjuk fontosnak, hogy Szent Orsolya mellett Szent Margitról is megemlékezzünk, mint intézményünk védőszentjéről. Minden évben elmegyünk a közeli Szent Margit-templomba, ahol az oltár előtti emléktáblánál apró ajándékokat, általában liliomokat helyezünk el, énekelünk, imádkozunk, és a gyermekeknek elmeséljük Szent Margit élettörténetét.


A gyerekek készülnek a kiállításra
Fotó: Kóczán Bálint

– Idén mivel bővül az ünnep?
– A gyermekek és az óvónők munkáiból összeállított kiállítással készülünk. A nap különlegessége, hogy az egykori óvoda bejáratán lévő, Szent Margitot ábrázoló fafaragást, amelyet Móser Ernő készített, és az évek alatt megrongálódott, most rendbe tetettük, és Marics István atya áldásával fogjuk elhelyezni.

Korszerű tornaszobában mozoghatnak a kicsik
Fotó: Kóczán Bálint

– Mit kell tudni az óvoda történetéről?
– Az óvoda története 1990-ig nyúlik vissza, amikor egy nagylelkű ajándékozó gesztus lehetővé tette az Árpád-házi Szent Margit Óvoda megalapítását. Nagy László atya egy lővereki régi kis kertes házat adományozott a Szent Margit Plébániának. A fenntartó 2016. szeptember 1-jétől azonban már a Szent Orsolya Iskola szervezeti egységeként működteti tovább, és folytatja a keresztény nevelést.

Az óvodavezető fontosnak tartja a Krisztusi értékek követését
Fotó: Kóczán Bálint

– Milyen beruházás valósult meg tavaly?
– Dr. Veres András megyés püspök 2017-es februári látogatása alkalmával szembesült óvodánk helyzetével. Látva, hogy a szakhatósági előírásoknak már nem felel meg, egy új, háromcsoportos, tornaszobás, minden előírásnak megfelelő, korszerű óvoda építése mellett döntött. Az ünnepélyes alapkőletételre 2018. március 26-án, nagyhétfőn került sor, az új épületet pedig október végén vettük birtokba.
– Milyen szellemben dolgoznak?
– Alapvető nevelési feladatunk a gyermekek testi, lelki, szellemi szükségleteinek kielégítése, a közösségi életre való felkészítés, ami nálunk a krisztusi értékek követésével történik. Célunk a hit ébresztése, fejlesztése, az egész személyiség gazdagítása. Fontosnak tartjuk a napi elcsendesedés perceit, a rövid imákat, fohászokat, a hálaadást, a liturgikus év ünnepeit, a szentjeinkről való megemlékezést.

Külön fejlesztő szoba is rendelkezésre áll
Fotó: Kóczán Bálint

Kapcsolódó Cikkek