2019. október 16., szerda
Gál

Belföld

Klasszikus belharc folyik az ellenzékben az előválasztások miatt

A Nézőpont Intézet elemzője szerint “klasszikus belharc” folyik az ellenzékben a főpolgármesteri előválasztás miatt.

Tóth Erik az M1 aktuális csatornán szerdán azt mondta, az ellenzéki képviselők Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt javaslatait követve kétfordulós előválasztást tartanak, de Horváth Csaba, az MSZP jelöltje szerint a második forduló szükségtelen, és Puzsér Róbert támogatottságát is vitatja.


Probléma, hogy az azonos platformon álló MSZP és Párbeszéd maguk közül próbálja kiválasztani azt a jelöltet, aki a későbbiekben a többi ellenzéki jelölttel is összemérheti az erejét – tette hozzá.

Az elemző úgy véli, az előválasztások során különböző pártcsaládokból származó jelöltek, különböző ideológia háttér mentén fognak “egymásnak esni”. Ez inkább taszítja, mintsem meggyőzi azokat az ellenzéki szavazókat, akik amúgy egyetértenek azzal, hogy Tarlós István főpolgármester ellen egyetlen ellenzéki jelölt induljon az önkormányzati választáson – fűzte hozzá Tóth Erik.


További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek