EUR: 333,90 Ft
CHF: 304,43 Ft
2019. november 12., kedd
Jónás, Renátó

Extra

Már biztos! Zárt körben vesznek végső búcsút Andy Vajnától

Családja kérésére zárt körben búcsúztatják Andy Vajna filmproducert, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost.

A Nemzeti Örökség Intézetének hétfői közleményében arra kérik a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a gyászoló család kérését.


A magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakjaként számon tartott filmes szakember életének 75. évében, hosszú betegség után hunyt el budapesti otthonában, január 20-án.

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, majd Hongkongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett.


Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt. Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita, a Zenedoboz (Music Box) vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

Olyan rendezőkkel dolgozott, mint Oliver Stone, Paul Verhoven, James Cameron vagy Roland Joffé, és olyan színészekkel, mint Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Anthony Hopkins, Gary Oldman, Michael Douglas, Robert de Niro, Antonio Banderas, Sharon Stone és Scarlett Johansson.

Társtulajdonosa volt az etyeki Korda Filmstúdiónak, tulajdonosa a Tv2-nek és a Rádió 1-nek, valamint a Las Vegas kaszinónak.

A nevéhez fűződik a filmtámogatási rendszer konszolidációját követően a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása. Kormánybiztosi időszakában olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK, a filmalap által támogatott magyar filmek pedig több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét.

Andy Vajnát saját halottjának tekinti a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Filmalap is.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Majka: Nem szeretnék pojáca lenni

    Majka: Nem szeretnék pojáca lenni

    Majka életében több változást is hozott az idei év. Betöltötte a negyedik x-et, újra összeállt Curtis-szel, és ma este debütál a saját ötlete alapján megvalósult Nyomd a gombot, tesó!

  • Dér Heni: A mű nő nem nő!

    Dér Heni: A mű nő nem nő!

    A mű nő nem nő – vallja Dér Heni aki alternatívát kínál azoknak, akik nem akarnak plasztikáztatni. Ezért egy életmódprogramot indít a valódi nők támogatására, amelyben csak olyasmit javasol, amiről az elmúlt 15 évben maga megbizonyosodott.

  • Ne várj 72 órát!

    Ne várj 72 órát!

    A Valan – Az angyalok völgye című mozifilm készítői és az ORFK közös kezdeményezést indít az eltűnt gyerekek mielőbbi megkerüléséért.