EUR: 323,93 Ft
CHF: 289,90 Ft
2019. június 19., szerda
Gyárfás

Egyéb XX.kerület

Már nyitva a főváros régi-új fürdője

Budapest egyetlen jódos-sós vizű gyógyfürdője többéves leállás után decemberben újra megnyitotta kapuit a XX. kerületben. Az egyelőre próbaüzemben működő fürdő fedett egysége már látogatható, a teljes nyitás májusra várható.
A Vízisport utcai Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdőt 2005-ben záratta be az üzemeltető veszteséges működés miatt. A teljesen megújuló fürdőt eredetileg 2019-ben tervezték újra átadni a nagyközönségnek, azonban a gyorsan folyó munkálatok lehetővé tették, hogy a fürdő fedett részlege már december közepén vendégeket fogadjon − tájékoztatott a fürdő honlapja. A nemrég megnyílt részlegben három gyógyvizes és egy wellnessmedencét, egy finn szaunát, egy kombinált sós-infra szaunát, egy gőzkabint és pihenőhelyiségeket használhatnak a látogatók. Vékes Orsolya fürdővezető lapunknak elmondta, hogy hatalmas az érdeklődés a fürdő iránt, napközben rendre telt házzal működik a részben már elkészült létesítmény.
A fürdő különlegessége – a budapesti fürdők között egyedülálló összetételű gyógyvize mellett – a török stílusú kupolás épülete és a benne található nyolc szögletű, oktogon medence. A tervek szerint gyógyászati szolgáltatások − súlyfürdő, tangentor, gyógyiszap- és szénsavas kezelés − is elérhetők lesznek. Várhatóan májusra elkészül a fürdő szabadtéri része is, és többek között 25 méteres úszómedencében, hullámmedencében, élménymedencében fürdőzhetnek majd a vendégek. A legkisebbeket gyerekmedence várja, de lesz Kneipp- és merülőmedence is, a közelben pedig száz parkolóhelyet alakítanak ki a fürdőzni érkezők részére.

Kapcsolódó Cikkek