EUR: 323,73 Ft
CHF: 292,08 Ft
2019. június 24., hétfő
Iván

Belföld

Mi történik a BKV-n elhagyott holminkkal?

2018-ban 15 ezer 275 tárgyat és 9,1 millió forintot hagytak el az utasok a BKV járatain. Ez utóbbiból 6,2 millió visszakerült jogos tulajdonosához  – közölte lapunkkal a közlekedési társaság. De mi történik az elvesztett holminkkal, hogy kaphatjuk vissza? A Lokál utánajárt.

Az elveszett holmi a BKV talált tárgyak osztályára kerül (VII. kerület, Akácfa utca 18.), ahol az elhagyott értékeket havi leosztásban tárolják. Ha senki sem jelentkezik az elhagyott tárgyakért három hónapon belül, akkor értékesítik azt, a befolyt összeget a Magyar Államkincstárnak utalják át egy év után. Ha az értékesítés után jelentkezik a tulajdonos, akkor az eladásból befolyt összeget kell kifizetni neki. A tárgy elhagyásának napján egyébként az érintettek jelentkezhetnek az adott járat végállomásain is.


Az elveszett tárgyaink iránt személyesen (hétfőn 10 és 17 óra, kedden és csütörtökön 9 és fél öt, szerdán 9 és 19 óra, pénteken pedig 9 és fél három között) telefonon (3-255-255-ös telefonszám, 1-es, 6-os menüpont), vagy e-mailben ([email protected]) is érdeklődhetünk.

Ahhoz, hogy visszakaphassuk megtalált értékünket a személyazonosságunkat igazoló okirat felmutatásán túl egy jelképes (egy vonaljegy ára, 450 forint) kezelési költséget is meg kell fizetnünk.


 

Sokan élelmiszereket hagynak el, ezeket a szavatosság lejártáig tárolják, majd utána leselejtezik.

Sok esetben az utasok a pénztárcájukat hagyják el, amelyben iratok, bankkártyák vannak, így könnyen vissza tudja juttatni azokat a BKV. Azt sajnos nem tudni, hogy hány nem becsületes megtaláló vágta zsebre a gazdátlanul hagyott tárcákat.

Az elhagyott mobiltelefonokat egy külön, zárt szekrényben tárolják. Minden bekerült tárgyat jegyzőkönyveznek, amelyben minden fontos információ szerepel, még pontos leírást is mellékelnek, például arról, ha törött a kijelző.

Furcsaságokból sincs hiány, akadt olyan eset, hogy valaki a fogsorát hagyta el, de kerékpárt, gördeszkát, hifitornyot vagy épp babakocsit is találtak már. Egyszer egy cica vesztette el a gazdáját, az ottfelejtett állatokat menhelyre szállítják.

Kapcsolódó Cikkek

  • Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

    Magyarország egyik fő gazdasági potenciálja az agrárium és az élelmiszeripar

    A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek külkereskedelme évről évre nagymértékben hozzájárul a nemzetgazdaság pozitív egyenlegéhez, ezért makrogazdasági jelentősége meghatározó – mondta Nagy István agrárminiszter a külgazdasági attasék éves értekezletén, Budapesten az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

  • Szijjártó: Észak-Macedónia uniós integrációja európai érdek

    Szijjártó: Észak-Macedónia uniós integrációja európai érdek

    Egész Európa érdeke, hogy Észak-Macedónia és a térség többi országa mihamarabb az Európai Unió tagjává váljon – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Szkopjéban, a Bujar Oszmani észak-macedón miniszterelnök-helyettessel közös sajtótájékoztatóján.

  • A Suzuki már harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat

    A Suzuki már harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat

    A Magyar Suzuki Zrt. immár harmadik éve uralja a hazai újautóeladásokat. A vállalat magabiztos 14,12 százalékos részesedéssel vezeti a hazai autópiacot. 19 292 új Suzuki személyautót regisztráltak tavaly Magyarországon, 27%-kal többet, mint az azt megelőző évben, 58 százalék – 11 127 db – az Esztergomban gyártott közönségkedvenc Vitara volt.