EUR: 328,15 Ft
CHF: 300,68 Ft
2019. augusztus 23., péntek
Bence

Aktuális

Nagy Viktor: A hazaárulás sosem megbocsátható

Nagy Viktor rendező az Újszínházban állította színpadra a Bizáncot. A darab kapcsán beszélgettünk lelkiismeretről, lúzerségről, és arról, hogy miért aktuális ma is Konstantin császár története, és miért mutat túl napjaink muszlimkérdésén. 

Bizáncot az iszlám térhódítása fenyegette. Volt aktuálpolitikai mondandója a darabbal?


Nem, a darab nem erről szól, legfeljebb van egy szomorú aktualitása a történetnek. Ám ugyanúgy szól a hazaárulásról, az önző, kicsinyes érdekekről, a túlélés latolgatásáról, és arról, hogy még a császár legbelső köre is azt tervezi, hogy végignézi az ő bukását. A saját bőrüket mentik, és inkább lepaktálnak az Oszmán Birodalommal.

Nagy Viktor, rendező
fotó: Újszínház

Ha az egyéni sorsokat vesszük számba, akkor sem felmenthetők ezek az emberek?


Nem. Mindig így gondolják az emberek, de a hazaárulás sosem megbocsátható. A darab bonyolultsága és aktualitása megmutatja, hogy bizonyos dolgok – például a hazafiság – egyesek szemében már Herczeg Ferenc (író) idejében is értelmetlenek voltak. Míg másokéban soha, de egy felelőtlen politikai elit ki tudja sajátítani egy ország gondolkodását, és a saját képére tudja hangolni.

Konstantin hajóra akart szállni maroknyi emberével, és új birodalmat alapítani, majd megerősödve visszatérni Bizánc területére. Ez is bátorság, nem?

Igen, de akik körbevették, már semmi mást nem tudtak elfogadni, csak a saját, kényelmes és gyáva elképzelésüket a túlélésről. Nem akartak olyasmit, ami kényelmetlen, vagyon- vagy pozícióvesztéssel jár. Nemcsak Konstantint árulják el, hanem magát Bizáncot, és látható, hogy azért tud elveszni egy-egy helyzet, mert az emberek valószínűleg ugyanazt teszik, mint amit Karinthy is megírt: egyenként mindenki Jézust kiált, de az végül mégis Barabásnak hangzik.

Nemes Wanda (b) Herma, Gregor Bernadett (k) Iréne császárné és Viczián Ottó (j) Konstantin császár szerepében Herczeg Ferenc Bizánc című színművének próbáján a budapesti Újszínházban 2018. február 21-én.
MTI Fotó: Mónus Márton

Egyesek szerint Konstantin naiv, mert erősen hisz a társaiban és a hazájában. Nem mi vagyunk inkább cinikusak?

Ez jó meglátás, mert tulajdonképpen egy fordított lovon ülünk, hiszen manapság az számít ostobának, aki becsületes, sőt arra mondják, hogy naiv. Aki udvarias, becsületes, tisztességes, az nem lúzer, ám ez a hozzáállás nem túl sok merész követőre talál. Gondolhatjuk, hogy Konstantin ostoba, mert nem látta, miféle emberek veszik körül, de inkább csak nem számolt annak a veszélynek a súlyával, amit az efféle emberek jelentenek.

Gregor Bernadett (k) Iréne császárné szerepében Herczeg Ferenc Bizánc című színművének próbáján a budapesti Újszínházban 2018. február 21-én.
MTI Fotó: Mónus Márton

Nem támadta a liberális kánon a témaválasztás miatt?

Nem, két okból sem. Egyrészt ha ezzel a darabbal foglalkozniuk kellene, meg kellene vitatnunk a felelősséget és a fönt említett kérdéseket, amibe nem biztos, hogy bele akarnak menni. Másrészt ott tartunk, hogy a liberális kánon azt gondolja, hogy amiről ők nem írnak, az nincs. Különös hozzáállás, mit ne mondjak! Ez a darab fontos, megérte bemutatni, és még akkor is aktuális lesz, amikor már rég elenyésztek a vele kapcsolatos vélemények – épp azért, mert nincs aktuálpolitikai üzeneten, hanem örök érvényű. Herczeg Ferenc egyszerűen Európa hanyatlását látta, és ennek okaként elsősorban a belső romlást fogalmazta meg, nem a külső fenyegetést.

Miről szól a darab?

Herczeg Ferenc egyik legtöbbet játszott, mesterien szerkesztett történelmi színműve Konstantinápoly utolsó napját mutatja be, amikor a város és vele a birodalom elbukik. Mindezt az utolsó bizánci császár, XI. Konstantin szemszögéből.

A történelem ismétli önmagát; párhuzamos helyzeteket teremt, hiszen ma is ezt a veszélyhelyzetet éljük újra. A bizánci birodalom végjátéka ez, ahol mindenki, aki meg akarja menteni az életét, az új uralkodó, Mohamed mellé áll.

 

Kapcsolódó Cikkek