2019. november 18., hétfő
Jenő

Egyéb Miskolc

Nyílt nap a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban

Teljes menetfelszerelésben vonultak ki a rendőrök tömeget oszlatni a rendészeti szakgimnáziumba. Kétszáznál is több fiatal követhette az eseményeket, ennyien voltak ugyanis kíváncsiak a tanintézmény nyílt napjára, amelyet évente kétszer rendeznek meg. Az iskola célja, hogy minél több tettre kész fiatal válassza a rendőri pályát.

Tömegoszlatás a rendészeti Szakközép Iskola udvarán – Fotó: police.hu

A szervezők minden olyan érettségi előtt álló diákot vártak, akinek pályaorientációjában a rendőri hivatás mint életpályamodell szerepet kaphat. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe, és arra a kérdésre is választ kaphattak, hogy miért jó rendőrnek lenni. A programon többek között a főkapitányság bűnmegelőzési, közlekedésrendészeti, humánigazgatási és technikai osztálya is bemutatkozott. A rendészeti szakgimnáziumba ellátogató érdeklődők láthattak önvédelmi és csapatszolgálati bemutatót, valamint az úgynevezett szituációs kabinetet is megismerhették.


Leendő rendőrtanulók a lőteremben – Fotó: police.hu

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.