EUR: 317,77 Ft
CHF: 279,86 Ft
2019. február 19., kedd
Zsuzsanna

Belföld

Pénteken jelenik meg az új 500 forintos a forgalomban

Pénteken jelenik meg az új 500 forintos bankjegy a forgalomban, a régi típusú 500 forintosokkal 2019. október 31-ig lehet majd fizetni – mondta Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, november 1-től a régi típusú 500 forintosok nem értéktelenednek el, hiszen azokat a hitelintézetek 3 évig, az MNB pedig 20 évig térítésmentesen cseréli.


Pataki Tibor az új 500 forintos bankjegyről elmondta, hogy vöröses piros lesz a színe, közepén egy vágtató ló motívuma látható, amely forgatásra elszíneződik. Megjegyezte, a papírpénzt ellátták hologram fóliával, illetve olyan jelzésekkel is, amelyek csak UV lámpa alatt láthatók.

Kiemelte, Magyarország még soha nem volt olyan jó helyzetben a hamisításokat tekintve mint most: voltak olyan évek, amikor 10-12 ezer darab hamisítvány is előfordult, míg tavaly a számuk nem érte el az 500-at. Ez pedig vélhetően a megújult bankjegyeknek is köszönhető – tette hozzá az MNB igazgatója.

Kapcsolódó Cikkek

  • Zsidólistázó jobbikos váltja Szávayt

    Zsidólistázó jobbikos váltja Szávayt

    Bencsik Jánost, egy másik listaállító nácit jelöl a Jobbik a nőveréssel hencegő Szávay István helyére. Bencsik Gyöngyösi Márton beszéde után maga kezdett információ gyűjtésbe azokról az ‘izraeli ügynökökről” akik szerinte uralják Amerikát.

  • Tovább bohóckodnak az ellenzékiek

    Tovább bohóckodnak az ellenzékiek

    Durva helyesírási hibával írt papírlappal érkezett tegnap a mentelmi bizottság elé két MSZP-s képviselő: Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó, akiket a túlóratörvény szavazásának decemberi akadályozása miatt ítélt illetménymegvonásra a házelnök.