2019. november 14., csütörtök
Aliz

Extra

Polgár Judit: Sakkot minden iskolába!

Ő a világ legjobb női sakkozója, 62-ik az abszolút világranglistán, ám ő volt az első nő, aki ugyanott a legjobb tíz közé került, és aki a férfiak között világbajnoki döntőn vett részt. Megkapta a Sakk-Oscart, nővéreivel együtt mindhárman nagymesterek. Kiemelkedő teljesítménye ellenére azonban sokkal többet kellett bizonyítania, hogy elismerjék, olyannyira, hogy gyakran a szerencsére fogták győzelmeit. Polgár Judit A Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli alelnöke lett, célja, hogy világszerte népszerűsítse a sportágat, valamint, hogy idehaza minden iskolában legyen lehetőség sakkozni. 

– Egy pedagógia kísérletként nevelt az édesapja önből és a testvéreiből sakkozót. Mit gondol, eredetileg volt hozzá tehetsége?


– Természetesen felmerült ez a kérdés bennem is, de ha tehetséges is voltam alapjáraton, az akkor is csekély lett volna a sikerhez, ha nem lett volna ez az életforma kialakítva számomra és a nővéreim számára. A tehetség önmagában nagyon kevés.

– Miért a sakkot választotta az édesapja, miért nem mondjuk a teniszt, vagy a biológiát?


– Először is, nagyon szerény körülmények között éltünk, valamint a szüleim mindketten pedagógusok, Zsuzsa nővérem ügyes volt matematikában és sakkban is, aztán mivel a sakk jobban mérhető, ezért esett erre a választás. Bár nem olyan
egyszerű mérni, mint amilyennek látszik – hogy a jobbik győz – de egy egyéni sportág eredményessége mindig könnyebben mérhető.

– Lehet mondani, hogy ön a legsikeresebb a három Polgár lány közül?

– Igen, talán én értem el a legtöbbet. Zsuzsa is komoly eredményeket ért el női szinten, Zsófia pedig talán a legkevésbé szerette volna a sakkot kizárólagossá tenni az életében, neki a művészetek is nagyon fontosak voltak. A sakknak is a művészi oldalát kedvelte inkább, nem szerette annyira a monoton edzéseket.

– A sakknak van művészi oldala? Erről ritkán hallani.

– Persze! A sakkot úgy kell elképzelni, hogy van rengeteg séma, ötlet, amit már ismerünk. De ezeknek rengeteg kombinációs lehetősége van, meglepő fordulatok, amik nem sablonos megoldások. Gyakorlatilag a művészi oldala ebben nyilvánul meg? mutat egyféle esztétikát, például amikor az ember több figuráját föláldozza annak érdekében, hogy a királyt bemattolja. Egyrészt ez egy nem várt megoldás, másfelől pedig az nyer, akinek sokkal kevesebb bábuja van a táblán. Ez az esztétika része, a művészi pedig az, amit tanulmánynak hívunk mi. A tanulmányszerzők ilyen, előbb említett lépéskombinációkból művészi alkotásokat formálnak meg, de ahhoz már nagyon komoly szinten kell tudni játszani. A sakknak nagy problémája, hogy a kommunikáció során az ezerarcú voltát nem mutatjuk meg megfelelően.

– Mennyire gondolkozik sakkozóként a hétköznapokban? Több lépéssel előre, stratégiákat alkotva?

– Abszolút, bár minden más, magas szinten űzött sportágra is jellemző a kitartás, az áldozatok. De van néhány, szorosan a sakkhoz tartozó hatás, ami elmaradhatatlan a sikerhez: a logikus gondolkodás, stratégiai tervezés, taktika, a konkrétumok számolása, a memória. A pszichológiai része is nagyon fontos, valamint az önkritika, hiszen állandó önelemzési folyamatban vagyunk. Aki lejátszott egy játszmát, az tudja, hogy annak végeztéve visszatér a lépésekre, elkezd róla beszélni, átgondolja hogy jól lépte vagy rosszul, mit tenne másképp. Ezeket el lehet sajátítani egy korai, kezdetleges szinten is. És persze, mindenben amit csinálok, megjelennek a sakkos skillek, elviselem a kudarcot, hiszek a sikerben, de a jó megoldások sokkal fontosabbak. De amikor főzök, vagy lakberendezek, akkor is visszaköszönnek dolgok, például a váratlan megoldások, vagy hogy az adott helyzetből muszáj kihozni a maximumot. De ez lehet már egy sportoló hozzáállása.

– Miért van akkora különbség a férfi és női sakkozók teljesítménye között, hogy a férfiak uralják ezt a sportot?

– Leginkább azért, mert ennek van hagyománya, és akármennyire akarjuk, a hagyományok nehezen dőlnek le. A regisztrált sakkozók között öt százalék alatt van a nők száma, de legalább annyira fontos annak a ténye, hogy mások a lányokkal szemben az elvárások. Akár a közéletben, a társadalomban, ami ugyan a kultúrától függ, mégis erős vonal mindegyikben, hogy mik az elvárások egy nővel szemben, miben különböznek a lányok, mi a női vagy férfi foglalkozás. Ezek a berögzült sémák, és a nem megfelelő elvárások okozzák leginkább, hogy kevés nő van aki sakkozó szeretne lenni. Nem látják benne a stabilitást, és egyéb dolgokat, amiket a nőktől elvárnak. Nem a képességek másak, hiszen az én példám is azt mutatja, hogy nőként is el lehet érni ugyanolyan sikereket, ha a feltételek adottak. De alapjáraton egy ‘egyszerű’ probléma miatt nincs több női játékos, és még benne van az is, hogy a fiúk cikizik őket, vagy adott esetben azért cikizik a fiút, mert egy lány megverte. Ez megint arról szól, hogy hová pozicionáljuk a lányokat. Iskolában még talán oké, 1o-12 éves korig nagyjából kiegyenlítődött a nemek aránya a sakkban, ezután kezd el erősödni a komfortzónából kilépés kellemetlensége, ami miatt a lányok elhagyják a sakkot.

– Önnel is elfordult ilyesmi, hogy kínosabban érintette a férfi partnereit, mert ön fiatal lányként megverte őket?

– Persze, nagyon aktívan. Akkor nem értettük, akár nevettünk is rajta, de nekem nyilvánvalóan tízszer annyit kellett bizonyítanom, mert először vicces volt, hogy megvertem egy felnőtt férfit. Másodszor azt mondták, hogy még mindig szerencsém van, harmadszor meg fájt a hasa a pasinak – tehát mindig voltak kifogások, és újra és újra kellett bizonyítani. Nekem sokkal több időbe telt, mire azt mondták, hogy ez valós erő, valós tudás. A teljesítmény, amit én felmutattam, ha fiú lettem volna, természetes lett volna a közvélemény számára. De mivel lány voltam, szkeptikusabbak voltak az emberek.

– Nem hagyta magát.

– Ez alkat kérdése is, és nekem óriási segítség volt a szüleim támogatása, hogy ott voltak a nővéreim is akik szintén sakkoztak és támogattak, csak úgy mint az edzőim. Pluszban olyan a karakterem, hogy a kihívásokat nem teherként és negativitásként éltem meg.

– Több gyermekkönyv szerzője. Miért tartja fontosnak, hogy kisgyerekkorban találkozzanak a gyerekek a sakkal?

– A sakk többféleképpen használható az oktatásban. Amikor a gyerekeim voltak óvodások – 5-8 éve – akkor szerettem volna hogy elsajátítsák a játékot. Azoknak a gyerekeknek indítottunk egy játékos sakk programot, akik szeretik a társasjátékot, bírják az ülést, türelmesebbek – bár fontos megjegyezni, hogy a hiperaktív gyerekeket is leköti. Tapasztaltam, hogy a sakk egy jó közösségi élmény, általa lehet barátokat szerezni, egy közös nyelv. Bárhová utaznak, mindig fognak találni embereket akik szeretnek sakkozni és a legtöbb kultúrához hozzá is tartozik ez a sport. Családon belül a generációkat is összeköti. Aztán elmentünk a fejlesztés irányába az alapítványban, kidolgoztuk a sakkpalotát, az ovisoknak meg a sakkjátszóteret, ezek  képességfejlesztési programok a sakkal mint eszközzel. A figurákat az értékét, a méretét a menyiségét, a koordináta rendszer gyakorlati funkcióit használjuk, az átlókat, orientálódást, matekot, írást és olvasást. Közel négyszáz iskolában, nagyjából 15 ezer gyereket érint a program, és azért is tettük elérhetővé a Sakkpalotát a pedagódusok számára is, hogy a gyerekek komfortzónában, egy mesevilágban úgy tudjanak fejlődni, hogy az örömet szerezzen nekik. És aztán van olyan, aki megszereti a sportot és elmegy később magánórára, versenyekre, ez is egy fontos eredménye a programnak.

– Milyen helyzetben van most idehaz a sakk sport, aki akar, van lehetősége edzeni, versenyezni?

– Nem annyira egyszerű. Vannak helyek, klubok, kisebb kezdeményezések keretében foglalkozások. De nem annyira szervezett és rendezett, hogy egyértelmű legyen, hogy hová tudja egy szülő a gyerekét levinni, ha esetleg kedvet kapna hozzá a gyerek.

–A Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli alelnöke lett, milyen feladatokkal jár ez?

– Ez egy nagyon friss dolog számomra, és az elnök is új, ezért sok minden van folyamatban és változásban. A sakkszövetségnek maga a sport volta az egyik legfontosabb a sakkban. De ez egy kis fordulatot fog venni, sokkal komolyabban fogjuk venni az oktatásban betöltött szerepét, és ez az a témakör, amivel aktívabban fogok foglalkozni, hiszen sok jól működő program van, sok a tapasztalatunk is ilyen téren. Ebben fogok én segíteni, láthatóvá tenni és kommunikálni azoknak akikhez nem jutna el egyébként. Illetve azoknak akik ezt keresik!

Kapcsolódó Cikkek

  • Fölszállott a páva – Ők küzdenek a továbbjutásért

    Fölszállott a páva – Ők küzdenek a továbbjutásért

    Holnap este folytatódik a második elődöntővel Fölszállott a páva gyermekévadának élő műsora a Duna Televízión. Magyarország egyetlen néptáncos és népzenei tehetségkutatójában most is négy kategóriában mutatja meg tudását az újabb tizenkét produkció, akik közül a decemberi középdöntőkbe zsűri  juttatja tovább a legjobb hat produkciót.

  • Szulák: Kicsi a gyerekem, fel kell nevelnem

    Szulák: Kicsi a gyerekem, fel kell nevelnem

    Nehéz éveket tudhat maga mögött Szulák Andrea. 2015-ben szakított kislánya édesapjával, Gáborral, s mindeközben a változó kor okozta nehézségekkel is meg kellett küzdenie – a színésznő a Családvarázsban mesélt az érzéseiről.

  • Németh Lajos: Személyes kudarcként élem meg, ha téves az előrejelzésem

    Németh Lajos: Személyes kudarcként élem meg, ha téves az előrejelzésem

    Bár Németh Lajos három éve nyugdíjba vonult, napjai így is mozgalmasan telnek. Aktívan sportol, sok időt tölt az unokáival, és a meteorológiával sem hagyott fel. A 69 éves időjóst a Lokál egy őszi napsütéses reggelen kísérte el a Margit-szigetre, ahol a lenyűgöző budapesti panorámát csodálva Lajos őszintén mesélt gyermekkoráról, karrierjéről, családjáról és a fővároshoz fűződő kedves emlékeiről.