EUR: 326,44 Ft
CHF: 300,23 Ft
2019. augusztus 19., hétfő
Huba

Belföld

Portik Tamás SZDSZ-es kapcsolatot is keresett

Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök mellett SZDSZ-es vezető politikusokkal is kapcsolatba akart lépni Portik Tamás olajozó vállalkozó. Az Energol Rt. egykori marketingigazgatója egy sor szocialista politikussal állhatott kapcsolatban, az olajbűnözés kapcsán elhíresült cég titkárnője pedig az SZDSZ-es Kuncze Gábor belügyminiszter rokona volt – ismerteti keddi számában a Magyar Idők.

A cikk szerint az olajbűnözés zászlóshajójaként számon tartott Energol Energetikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. egykori marketingigazgatója egy hangfelvétel szerint Gyárfás Tamásnak meg is fogalmazta az igényét arra, hogy az akkor a Nap-kelte műsor producereként nap mint nap baloldali politikusokkal találkozó sportvezető hozza össze őt Gyurcsánnyal.


A lap megkeresésére Gyárfás Tamás kijelentette, soha nem kívánt ilyen ügyekbe belefolyni. Leszögezte, Portikot nem mutatta be senkinek. Hozzátette, ilyen kérést nem tolmácsolt.

Arra a felvetésre, amely szerint végül is cáfolja-e, hogy Portik rajta keresztül akart kapcsolatba lépni Gyurcsánnyal, a volt médiavállalkozó azt felelte: “abban a mondatomban, hogy ilyen kérést nem tolmácsoltam, lényegében benne van a válaszom”. A lap további érdeklődésére, miszerint igaz-e, hogy azon a kazettán, amellyel ügyvédjén keresztül legutóbb ismét meg akarták zsarolni, és amelyet a rendőrség tavaly december 17-én lefoglalt, hallható Portik Tamás részéről erre vonatkozó igény, Gyárfás Tamás azt felelte: “a jelek szerint ismerik a felvételt”.


Az Energol-ügyet vád nélkül megúszó, hat éven át körözött, ezért is bujkáló vállalkozó azonban másoknak is megfogalmazott furcsának tűnő kéréseket politikusokkal kapcsolatban. Anyósa, Riskó Judit például arról számolt be a sajtónak, hogy évekkel ezelőtt Portik őt küldte el Demszky Gábor akkori SZDSZ-es főpolgármester budakeszi házához, hogy térképezze fel, merre néznek az épület ablakai, ajtajai. Azt ma sem lehet tudni, hogy pontosan mit is akart a vállalkozó a baloldali vezető politikusoktól. Az viszont tény, hogy a Gyurcsány-kormány polgári elhárításának főigazgatójával, Laborc Sándorral zajlott egyik egyeztetésen maga Portik dicsekedett azzal, hogy több MSZP-st is lefizetett az évek során.

A lap felidézi, hogy a Magyar Nemzet 2014-ben számolt be Kuncze Gábor unokahúgának az Energolban betöltött szerepéről. Eszerint Vankó Krisztina a Horn-kormány SZDSZ-es belügyminiszterének hozzátartozója, a cég nagy befolyással bíró titkárnője volt. Vankó azonban nem kizárólag titkárnői feladatokat látott el, kulcsa volt az Energol széfjéhez, a házipénztár kezelésére is felhatalmazást kapott, többször megtörtént, hogy a társaság gazdasági ügyeiben döntött; majd Németországba távozott – olvasható a Magyar Időkben.

További cikkek:

Kapcsolódó Cikkek

  • Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

    Minden eszköz a rendelkezésre áll az ünnep biztonságos megrendezéséhez

    Minden eszköz, képesség és tudás a rendelkezésre áll az államalapítás ünnepének biztonságos, mindenki megelégedésére történő megrendezéséhez kedden Budapesten – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hétfőn Sopronban sajtótájékoztatón.

  • E-autós országjárás a Mobilitivel

    E-autós országjárás a Mobilitivel

    Pár éve még komoly szervezést igényelt, ha valaki elektromos autóval akarta körbejárni az országot, sőt, lehet, hogy nem is sikerült volna. Ma már azonban bátran, szinte kompromisszumok nélkül elindulhatunk elektromos autóval akár Debrecenből Szombathelyre, hiszen az NKM Mobilitás Kft.

  • Orbán Viktor: Auf Wiedersehen

    Orbán Viktor: Auf Wiedersehen

    Orbán Viktor újabb bejegyzést tett közzé közösségi oldalán. Mint ismert, a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Angela Merkel, miután Sopronban ökumenikus istentisztelettel emlékeztek meg az eseményről.