EUR: 334,70 Ft
CHF: 306,00 Ft
2019. november 16., szombat
Ödön

Egyéb Szekszárd

Rekordszámok az idei túrán

Az Ifjúsági Unió Szekszárd január 19-én huszadik alkalommal szervezte meg a Bartina Teljesítménytúrát, amelynek lebonyolítását 101 önkéntes segítette. A Szekszárdi-dombságba vezető túrára idén rekordszámú résztvevő érkezett, közel kétezren vágtak neki a távnak – 4050 darab csokoládét és 140 kiló kenyeret fogyasztottak el.

A szervezők statisztikai adatai szerint 1905 résztvevő volt a rendezvényen Fotó: Nagy Nándor

A szervezők adatai szerint 1905-en vettek részt a rendezvényen. A legrövidebb családi túrán 43-an, a 8,7 kilométeres távon 400-an, a 15 kilométeres távon 1105-en, a 30 kilométeres távon 177-en, míg a leghosszabb távon 180-an indultak.


Baka Ferenc, az esemény egyik főszervezője elmondta, nagy élmény volt számukra látni, hogy ennyi ember barangol a környék erdeiben.

– Néha akadtak nehéz pillanatok a rendezvényen, amikor olykor rövid időre kifogytunk a forralt borból, teából, csokoládéból, de elég gyorsan igyekeztük ezeket pótolni. Több mint 4000 darab csokoládé, 140 kilogramm kenyér fogyott el, és 480 liter borból készítettünk forralt bort. Nagyon örülünk, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére ilyen sokan megtiszteltek bennünket, és reméljük, hogy jövőre újra találkozunk – részletezte az egyik főszervező.

Az idén, az előző évekhez hasonlóan, szinte az ország minden pontjáról érkeztek résztvevők, legnagyobb létszámban Szekszárdról és környékéről, de Szerbiából is népes csapat jött a teljesítménytúrára.

Kapcsolódó Cikkek

  • A kórházigazgató emlékére

    A kórházigazgató emlékére

    75 éve hunyt el Ifj. Dr. Genersich Antal. A vásárhelyi főorvos, kórházigazgató tiszteletére ennek apropóján emléktáblát avattak az általa épített Rapcsák András utca 10. szám alatti Genersich-palota falán. Az ünnepségen elhangzott: Genersich Antal vezetésével, szakmai útmutatásával a régi ispotály helyett egy 9 pavilonból álló 220 ágyas kórház épült, amelynek falai között a mai napig gyógyulnak a vásárhelyiek.

  • Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Zenével emlékeznek Ady Endrére

    Ady Endre a magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, akire november 15-én a Makám együttessel emlékezhetnek azok, akik elmennek a Pestújhelyi Közösségi Házba.

  • Tesztüzemben a Zerge

    Tesztüzemben a Zerge

    Így hívják azt a szolgáltatást, amely még tesztüzemben működik Zalaegerszegen. A forgalomba állított két, egyenként 13 személyes kisbusz a közösségi közlekedést egészíti ki a peremkerületekben élők igényei alapján.